Ki kell költöznie lakásából a láncdohányosnak

Az otthonából kiszivárgó füst zavarta a szomszédokat, nem hagyták annyiban.

kn
2014. 06. 26. 18:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi fellebbviteli bíróság nagy figyelem övezte csütörtöki ítéletében másodfokon is megerősített egy hasonló tartalmú korábbi ítéletet.

A düsseldorfi bíróság szerint a 75 éves Friedhelm Adolfs, aki országos hírnévre tett szert a dohányzás szabadságáért küzdő aktivistaként, „saját lakásának elégtelen szellőztetése és a kiürítetlen hamutartói révén nagymértékben kitette szomszédjait a cigarettafüstnek”.

A bíróság év végéig adott haladékot az egykori házmesternek, hogy elköltözzön a lakásból, ahol négy évtizedig lakott. A bírák szerint a háztulajdonos kellő türelmet tanúsított azáltal, hogy többszöri figyelmeztetést követően, egy év után mondott fel neki azonnali hatállyal.

Már az elsőfokú ítélet is nagy feltűnést keltett, mert előrevetítette, hogy a négy fal közti dohányzás szabadságának is vannak korlátai, vagyis az nem okozhat testi ártalmat másoknak.

A nem dohányzók védelméről szóló tartományi jogszabály elfogadása után meghozott ítéletet sokan úgy értelmezték, mint az első támadást a négy fal közti dohányzás szabadsága ellen.

Az esetből országos politikai ügy lett, a láncdohányos düsseldorfi férfi gyakran szerepelt olyan tüntetéseken, amelyeken a dohányzás korlátozása ellen emeltek szót, és sok szimpatizáns pénzt is adományozott neki a perköltségekre.

A düsseldorfi nyugdíjast úgy tartják számon, mint Németország második leghírhedtebb dohányosát Helmut Schmidt volt kancellár után, aki 95 évesen is napi 40 szál mentolos cigarettát szív el, és aki kora és tekintélye folytán megengedheti magának, hogy ezt akár nyilvános fórumokon vagy a tévében tegye. Az Adolfs-ügy végére vélhetően egy szövetségi bíróság tesz majd pontot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.