Négy fehér oroszlán született a cirkuszban

Az előadás alatt az anyaoroszlán a színfalak mögé bújt, mert vajúdni kezdett.

kn
2014. 08. 24. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német Bild napilap pénteki számában olvasható, hogy szerda este, az előadás alatt az anyaoroszlán a színfalak mögé bújt, mert vajúdni kezdett. Martin Lacey idomár ezért a műsor nagy fináléján nem lehetett már ott. A négy fehér kölyök végül csütörtök reggel jött a világra. A cirkusz adatai szerint kevés fehér oroszlán létezik a világon, ezek védettek. A szülők, a hétéves Princess és a 12 éves King Tonga szintén fehérek. A kicsik egyelőre nem kaptak nevet. Az állatok nem albínók, bundájuk színe egy génvariáció számlájára írható.
A német állatvédők szövetsége kritizálta a cirkuszt. „A természetben igen ritkán jönnek a világra fehér oroszlánok, a cirkuszokban viszont tudatosan tenyésztik őket, gyakran rokonokat pároztatnak egymással, hogy ezzel is vonzzák a közönséget” – írták pénteki közleményükben.
A Krone cirkuszban élő párnak 2012-ben már születtek kölykei: egy konstanzi vendégjáték alatt hat kis oroszlán jött világra. Az állatvédők akkoriban is tiltakoztak, hogy az utazó cirkusz vemhes oroszlánt cipel magával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.