A törvényhozók már múlt pénteken elfogadták a javaslatot, amelynek hatályba lépéséhez már csak a kormányzó aláírására van szükség. Brownnak szeptember végéig van ideje dönteni.
„Valószínűleg alá fogom írom” – mondta a demokrata párti Brown a kormányzói posztért idén szintén nyeregbe szálló republikánus Neel Kashkarival folytatott televíziós vitában. „Ez kompromisszum, amely figyelembe veszi a környezeti, a gazdasági és az árusok igényeit is” – húzta alá a kormányzó.
A kaliforniai törvény értelmében az egyszer használatos nejlonszatyrok 2015. július 1-jétől eltűnnek az élelmiszerboltokból és a gyógyszertárakból, majd kereken egy évre rá a kis- és italboltokból is száműzik őket. A törvény lehetővé teszi, hogy a boltok tíz centért árusítsanak papír- vagy újrafelhasználható zacskókat. Ehhez hasonló korlátozásokat már több városban – köztük Los Angelesben és San Franciscóban – bevezettek.