Szúrós szag rontja Fudzsi levegőjét

Nagy halom ürüléket és szétszórt vécépapírt találtak a világörökségi helyszínen.

kn
2014. 09. 16. 15:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A japán NHK televízió beszámolója szerint Sidzuoka prefektúra tisztségviselői megdöbbenve észlelték, hogy a turisták a nyilvános vécék helyett az útszélen könnyítettek magukon.

Júliustól augusztusig minden évben több mint háromszázezer látogató keresi fel a 3776 méter magas Fudzsi hegyet. A látogatórohamra készülve az utóbbi időben számos újabb nyilvános vécét telepítettek a turistaútvonal mellé, ám ez úgy tűnik nem oldotta meg a problémát.

Mivel a Fudzsi felkerült az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára, a nemzetközi szervezet februárig adott időt a japán kormánynak, hogy tervet terjesszen be arról, hogyan kíván eleget tenni kötelezettségének a térség környezetének védelmével kapcsolatban.

„Arra kérünk minden túrázót, hogy a hulladékokat ne hagyják ott, vigyék magukkal. Akkor most azt is írjuk ki, hogy »Ne hagyjanak ürüléket«?” – tették fel a kérdést a japán tisztségviselők.

A Fudzsi környezetének megóvása az egyre növekvő idegenforgalom miatt már több mint egy évtizede fontos téma. A tavalyi szezonban kísérleti jelleggel 1000 jen (kétezer forint) önként megfizethető belépődíjat vezettek be a hegyen.

A díjszedésről az ikonikus vulkáni kúpon osztozó két prefektúra, Jamanasi és Sidzuoka kötött megállapodást. Az így befolyó összegeket a környezet megóvására és a hegymászóknak nyújtott szolgáltatások javítására akarják fordítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.