A hatvanezer százéves matuzsálem országa

40 év múlva a népesség egyötöde lesz 80 éves vagy annál idősebb.

tt
2014. 10. 24. 0:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az arányokban a korábbiakhoz képest nem mutatkozik jelentős eltérés, a leghosszabb életűek kétharmada nő, a többségük vidéken él. Jellemzően a déli országrész, főleg Hajnan sziget, Kuanghszi és Anhuj tartomány lakói. Szülőföldjüket általában úgy jellemzik, mint ahol a környezet jó, a gazdaság „mérsékelten fejlett”.

A múlt hónapban jelentették be, hogy a dél-kínai Hajnan megkapta a „hosszú élet szigetének” titulusát, miután több mint 1900, száz éven felüli polgár lakja és körülbelül 1,2 millióan élnek rajta 60 év felettiek. Az öregedés tudományával foglalkozó szakemberek kutatásai szerint a százévesek és az a feletti életkorúak egészségesen étkeznek, szívesen tevékenykednek a szabadban és szeretnek társalogni. A társaság tavaly októberi közlése szerint az ország legidősebb embere az ujgur nemzetiségű Alimihan Szejiti, aki 1886 júniusában látta meg a napvilágot.

A gyors ütemben öregedő Kínában 2013 végére több mint 202 millióan érték meg a 60 évet vagy annál többet, vagyis az idősek az összlakosságnak csaknem a 15 százalékát alkották. Becslések szerint a 65 év felettiek aránya 2050-re a teljes népesség egyharmadára fog nőni. Alig negyven év múlva a népesség egyötöde lesz 80 éves vagy idősebb Kínában.

A világ legnépesebb országában a születéskor várható átlagos élettartam 2010 végén 75 év volt, s a kormány azt tűzte ki célul, hogy 2015-re ezt egy évvel megtoldják. Ennek érdekében két éve egészségügyi kormányprogramot indítottak. A születéskor várható élettartam tekintetében Kína továbbra is egy közepesen fejlett országnak felel meg. Pekingben 2011-ben az átlag 81,12 év volt, a rekordot Sanghaj tartotta 82 évvel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.