Életkora miatt cenzúrázta a BBC Madonnát

Nem játssza Madonna számait a BBC Radio 1 csatornája, mert az 56 éves énekesnő túl öreg a brit csatorna tizenéves hallgatói számára.

tt
2015. 02. 18. 3:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába az elszánt erőfeszítés, amit külseje és számai hangzásának fiatalosságáért tesz, Madonnát törölték a Radio 1 lejátszási listájáról, amelyről a DJ-k a napi dalokat válogathatják – számolt be róla a The Daily Mail.

Legfrissebb számát, a december végén debütált Living For Love-ot ugyan egyetlen egyszer leadták, ám ez este hét óra után történt, amikor a listára föl nem vett dalokat is játszhatják. A csatorna tájékoztatása szerint a számot – amely az első kislemez a Rebel Heart című új Madonna-albumról a „hallgatóság érdeklődése” és „zenei értéke” alapján hagyták ki a listából. „A rádiónak az a dolga, hogy kiszolgálja a fiatal hallgatók igényeit. Nem gondoljuk, hogy álmatlan éjszakákat okoznánk nekik, mert nem annyi Madonnát játszunk, mint egykor” – mondta el a rádió egyik munkatársa.

Az amerikai sztár 1985 és 2008 között 13-szor vezette a brit slágerlistákat, most azonban Cliff Richard, a Take That, Kate Bush, Robbie Williams és sok más híresség mellett azért kell küzdenie, hogy új számai bekerülhessenek a Radio 1 adásába.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.