A lyoni Kallistem biotechnológiai vállalat már májusban beszámolt a kifejlesztett technológiáról, csütörtökön viszont a francia tudományos akadémiának megfelelő CNRS támogatásával a kutatók részletesen bemutatták az eljárást, amelyet tavasz óta levédettek, és amelyről tudományos szaklapban is közöltek publikációt. Ez utóbbi elengedhetetlen ahhoz, hogy a tudományos világ elismerje a kutatás eredményét.Húsz év kutatásra volt szükség ahhoz, hogy megteremtsék az ősivarsejtek (spermatogoniumok) számára azokat a körülményeket, amelyek között azok spermiogenezissel át tudnak alakulni érett spermiumokká. A kutatócsoportnak sikerült laboratóriumi körülmények között, mesterségesen létrehoznia először patkány-, majd majom-, végül pedig emberi hímivarsejtet.Ez a technika 30-50 százalékban megoldhatja a férfi meddőség problémáit – vélte Philippe Durand, a projekt tudományos igazgatója, aki szerint azokon a férfiakon segíthet, akiknek a spermiumai nem fejlődnek megfelelően. Erre a segítségre azonban valószínűleg még éveket kell várni, a klinikai tesztek ugyanis csak 3-5 év múlva kezdődhetnek el – tette hozzá.A kutatócsoportnak először a mesterséges hímivarsejtek minőségét kell tesztelnie, mégpedig azokból születendő patkányokon keresztül. „Meg kell nézni, hogy a kis patkányok normálisak-e és hogy képesek-e szaporodni” – hangsúlyozta Philippe Durand.Ezt követően emberi mesterséges hímivarsejtekkel is végeznek majd vizsgálatokat, összehasonlítják őket természetes módon létrejött spermiumokkal. A klinikai tesztek csak ezután kezdődhetnek el.
Műspermát fejlesztettek a franciák
Mesterséges úton hoztak létre hímivarsejteket francia kutatók ősivarsejtekből.
2015. 09. 17. 18:40
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!