A kéz gyógyító erejének ismerete gyakorlatilag egyidős az emberiséggel, ötezer éve gyakoroljuk az érintéssel és kézrátétellel való gyógyítást. A nyugati orvostudomány atyjának számító Hippokratész már időszámításunk előtt azt állította, hogy a „dörzsölés” olyan műfogás, amelyet minden orvosnak ismernie kell – írja a Masszázs – A gyógyító kéz bölcsessége című könyvében Karin Schutt. Az orvostudomány fejlődésének hála ma már sokkal többet tudunk a masszázs jótékony hatásairól, mint az ókorban.
Az ősi eljárásnak köszönhetően nemcsak ellazulunk, de fokozódik a vérkeringésünk, és megváltozik a percenkénti pulzusszámunk is, ami pedig a vérnyomásunkra van jótékony hatással. Köztudott, hogy a masszázs fokozza a kiválasztást, ezáltal méregtelenít, ráadásul nyugtatóan hat az idegrendszerre, hozzásegít, hogy megszabaduljunk a stressztől és a belső feszültségektől. Masszőrök által előszeretettel hangoztatott alaptétel, hogy a kezelés hatására nő az izomzat teljesítőképessége, ráadásul nemcsak könnyebben és gyorsabban regenerálódnak az izmok, de az izomláz is hamarabb elmúlik. A masszázs ezenfelül hozzájárul a bőr és a kötőszövet rugalmasságának megőrzéséhez, így lassítva az öregedési folyamatot, valamint az immunrendszert is erősíti, sőt még fogyaszt is.
Emésztésjavító, talp-, hát-, arc-, sport-, frissítő, ájurvédikus – se szeri, se száma a masszázsfajtáknak, rengeteg választási lehetőségünk van. – Az orvosi gyakorlatban leginkább a svéd masszázson alapuló gyógymasszázst és a kötőszöveti masszázst szokták alkalmazni – tudtuk meg dr. Juhász Pétertől, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet reumatológus szakorvosától. Juhász Péter leszögezte: bár alkalmas izomfeszültség oldására és a görcsös fájdalom enyhítésére, de önmagában a masszázs nem bír gyógyító erővel, inkább kiegészítő terápiaként érdemes igénybe venni. Az orvosi masszázst azoknak ajánlja, akik izomfeszüléssel járó betegségekkel – ilyen például a gerincbaj – küzdenek. A másik, orvosi gyakorlatban alkalmazott masszázs a kötőszöveti, amelynek segítségével reflexes úton segíthetjük a vegetatív idegrendszer egyensúlyának helyreállítását.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!