A Vatikánig mennek az elvett bencés földek miatt

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát levélben fordult a Vatikánhoz.

MTI
2015. 12. 16. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ján Orosch nyilatkozatára, mely szerint nincs Komáromban bencés jelenét, Várszegi Asztrik úgy reagált: 1989–90 óta folyamatosan volt bencés jelenlét. „Kezdetben megpróbáltunk közösséggel jelen lenni, az azonban sajnos nem eresztett gyökeret. De a közösség 1995-ös megszűnése után Pannonhalmáról minden vasárnap ment bencés pap misézni, rendszeresen tartottunk katekézist, ifjúsági és felnőtt-lelkigyakorlatokat, cserkészgyűlést és egyéb programokat.”

Tíz éve a ház olyan rossz állapotba került, hogy el kellett kezdeni a felújítását. Ennek során kiderült, hogy rézkori leletek vannak az épület pincéjében. Feltárásuk természetesen késlelteti a felújítást. Most tehát valóban nincsenek jelen, de nem mondtak le a visszatérésről, mondta Várszegi. Jelenleg négy felvidéki magyar van a bencés közösségben, akikkel el lehetne kezdeni a közösség újjászervezését, ha elkészül a ház – közölte a főapát, hozzátéve, hogy a felújítás és a feltárás költségeit is a magyar rend fizette, a közelmúltig a tulajdonukban lévő földek bérleti díjából.

„Egészen a végsőkig ragaszkodtam ahhoz, hittem abban, hogy az Európai Unió két szomszédos állama és a nemzetek fölötti katolikus egyház két szervezete képes lesz úgy együttműködni, hogy az mintaértékű lehet az egyházak és a két nép között, de csalódnom kellett” – fogalmazott Várszegi Asztrik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.