Élőben közvetítik a szentév megnyitását

A Szent Péter-bazilika szent kapujának kitárásával indul el.

MTI
2015. 12. 02. 17:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Párizsban november 13-án történt terrorista támadások után bevezetett fokozott biztonsági készültség az utóbbi hetekben csökkentette a Ferenc pápát a szerdai audienciákon hallgató hívők számát. A korábban megszokott 30 ezerről 20 ezerre csökkent a számuk.

A jövő kedden kezdődő szentév előtti utolsó általános audiencia számított a Szent Péter téri biztonsági főpróbának. A Vatikán környékén a megszokottnál sokkal több rendőrt, csendőrt és katonát lehetett látni.

Francesco Paolo Tronca a szentévre kinevezett olasz kormánybiztos, Milánó volt prefektusa elmondta, hogy a szentév december 8-i megnyitásakor rendkívüli tömeget várnak a Szent Péter térre. Arra szólított fel, hogy aki részt akar venni a szertartáson, az minél előbb és lehetőleg táska nélkül érkezzen a helyszínre, hogy a Szent Péter térre belépőket gyorsan tudják ellenőrizni. A részvétel ingyenes, de kötelező a regisztráció a szentév hivatalos honlapján (im.va).

Francesco Paolo Tronca hangsúlyozta, hogy a rómaiaknak és a szentévre érkezőknek nem kell tartaniuk semmitől. „Mindenki ugyanúgy élje az életét, mint eddig” – fogalmazott, ugyanakkor bejelentette, hogy Rómában december 8-án a legmagasabbtól mindössze egy fokozattal marad el a biztonsági készültség szintje.

Franco Gabrielli Róma prefektusa megjegyezte, hogy az olasz fővárosban majdnem mindennap „rendkívülinek” számít biztonsági szempontból, mivel csak a római metróvonalakon naponta félmillió ember közlekedik. Gabrielli túlzott számításnak nevezte, hogy a 2016. november 20-ig tartó szentévre harmincmillióan érkeznének Rómába, de szerinte az általa becsült több mint tízmillió zarándok biztonságára is elég lesz vigyázni. Franco Gabrielli volt az olasz polgári védelem vezetője XXIII. János és II. János Pál tavalyi kettős szentté avatásán, amelyre másfél millió ember lepte el a Szent Péter teret és környékét. Francesco Paolo Tronca az Expo2015 milánói világkiállítás biztonságának felelőse volt, fél év alatt húszmillió látogatóval.

Róma városát jelenleg több mint 24 ezer rendőr, csendőr és katona felügyeli.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.