Magyarországon nincs zikagyanú

Legalábbis nincs róla tudomásuk. Noha kockázata alacsony, nem zárható ki.

MNO
2016. 01. 28. 20:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ÁNTSZ közleményben azt írta: az Országos Epidemiológiai Központ nemzetközi kapcsolatrendszerén keresztül tájékoztatást kapott arról, hogy több európait is megfertőzött a zikavírus dél-amerikai, illetve dél-ázsiai útján. Németországban kettő, Hollandiában hat, Finnországban és Dániában egy-egy ember szervezetében mutatták ki a fertőzést. Az Egyesült Királyságban 2014 decembere óta öt „importált esetet” regisztráltak.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) január 21-én frissítette ajánlását a zikavírus-fertőzéssel érintett területre utazóknak. Az ÁNTSZ – az ECDC ajánlásával egybehangzóan – valamennyi külföldre készülő várandós, illetve gyermekvállalást tervező nőnek javasolja, hogy elindulás előtt tájékozódjon arról, a célország érintett-e a zikavírus okozta járványban. Azt ajánlják, hogy ha a célországban szórványos megbetegedéseket észleltek, illetve különösen ha a vírus intenzíven terjed, vegyék fontolóra az utazás elhalasztását.

Az elmúlt két hónapban világszerte 23 országból jelentettek helyi eredetű zikavírus-fertőzéseket. Ezek a legfrissebb adatok szerint Dél-Amerikában Bolívia, Brazília, Ecuador, Francia Guyana, Guyana, Kolumbia, Paraguay, Suriname, Venezuela, Közép-Amerikában El Salvador, Guatemala, Honduras, Mexikó, Panama, a Karib-térségben Barbados, Guadeloupe, Haiti, Martinique, Puerto Rico, Saint-Martin, a Csendes-óceáni térségben a Szamoa-szigetek, továbbá Thaiföld és a Zöld-foki Köztársaság – fejtette ki az ÁNTSZ.

A Hír Televízió által megkérdezett szakértő elmondta: a fertőzést csak a moszkitók egy bizonyos fajtája terjeszti. „Azok a szúnyogok, amelyek az ilyen típusú vírusmegbetegedéseket, nemcsak a zikát, hanem a sárgalázat, a Dengue-lázat is terjesztik, borzasztó alacsony számban hazánkban is megvannak, de természetesen olyan alacsony számban, hogy ettől komolyabb járvány nem tud kialakulni” – mondta a Szent László-kórház infektológusa, Szlávik Miklós. A szakértő szerint ezért nem lehet arra számítani, hogy Magyarországon is elterjed a zikavírus.

A betegség az amerikai kontinensen már több mint 20 országban jelent meg, és az elmúlt hónapokban a régióban több ezer gyermek jött világra deformált koponyával és agykárosodással. Az érintett országok kormányai arra kérték a nőket, hogy halasszák el a gyermekvállalást. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a térségben Kanada és Chile kivételével minden állam veszélyben van.

A brazil egészségügyi minisztérium szerdán azt közölte, hogy bár az elmúlt hónapokban 4120 esetben merült fel csecsemőknél a mikrokefália, vagyis a kóros kisfejűség gyanúja – amely kutatók szerint valószínűleg kapcsolatba hozható a zikavírussal –, az eddigi laboratóriumi vizsgálatok csak 270 alkalommal azonosították a vírus okozta betegséget az érintett csecsemőknél, 462 esetben pedig kizárták a kórokozó jelenlétét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.