Vérkufárok gazdagoknak Kínában

Az országban bűncselekmény a vérkereskedelem, de nagy hasznot hoz.

MTI
2016. 04. 26. 12:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A „vérválság” tüneteiként szakemberek arról számoltak be, hogy az ország 70 nagyvárosából 50-ből jelentették, hogy komoly vérellátási gondjaik vannak február óta. Egyes intézményekben emiatt állítólag a műtétek 80 százalékát el kellett halasztani.

A kínai kórházakban jellemző gyakorlat szerint azoknak a betegeknek, akiknek operációjukhoz vérre van szükségük, az adott egészségügyi intézménytől kell a vért megvásárolniuk. Ha nincs megfelelő típusú, vagy elegendő vér, rokonok, családtagok és barátok mozgósításával oldhatják meg a helyzetet.

A középosztály megerősödésével ma már egyre többen képesek fedezni a költségeket, ám sokan a városokban nem rendelkeznek rokonsággal vagy ismerősökkel. Az illegális vérkereskedők őket „pótolják” úgy, hogy például az interneten toboroznak donorokat.

Úgy tudni, a közvetítői tevékenységből vannak, akik évente akár 1 millió jüant (42,6 millió forint) is keresnek. A vérkereskedelem Kínában bűncselekmény, akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Kínában szinte minden nagy városban nyilvános helyeken felállított buszokban várják az önkéntes véradókat, és az állami vállalatok is rendszeresen szerveznek véradó napokat. Emellett a plazmadonoroknak fizetnek is.

Ennek ellenére a kínaiak hagyományosan tartózkodnak, félnek a véradástól, a donorok aránya az ország lakosságához viszonyítva még mindig 1 százalék alatt van, vagyis nem éri el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott 1-3 százalék közötti mértéket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.