A vad elegancia jellemzi az idei trendet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A napszemüveg-választásnál elsődleges szempont a szemünk egészsége. Az oldalirányú védelem is ajánlott.

Hutter Marianna
2016. 06. 05. 16:10

Idén a klasszikusokat eleveníti fel a piac – állapította meg Makó Szabolcs, a napszemüvegek gyártásával foglalkozó Luxottica márka specialistája az idei napszemüvegtrendről. Például ismét divatba jönnek a kerek formájú, az egykori Beatles-legenda, John Lennon által is használt szemüvegek. Újítás ugyanakkor a napszemüvegek anyagában, hogy idén használnak alumíniumot, fát vagy például a mikrorostból készülő, alcantara nevű textilanyagot is. Bár jelen vannak a klasszikus fekete, szürke és barna árnyalatok, az idei színek közül a piros számít a legtrendibbnek női és férfinapszemüvegeknél egyaránt – van benne vadság, miközben elegáns is.

Aki jobb márkájú napszemüveget szeretne, annak rá kell szánnia legalább 30 ezer forintot. – Egy ilyen árkategóriájú szemüvegben már meg lehet bízni – mondta a szakértő, hozzátéve: ha vigyázunk rá, akár 5-10 évig is kitarthat, akkor is legfeljebb a keret indul kopásnak a használattól. Ugyanakkor felső határ nincs az árakban, például a létezik a Dolce & Gabbanának egy különleges kollekciója, amelyből mindössze egy darab érkezik Magyarországra. Ez a nagyméretű Swarovski kristályokkal kirakott napszemüveg 600 ezer forint körüli összegért lesz kapható. Továbbá minden kategóriában gyártanak napszemüveget a kicsiknek is, a márkánál megtalálhatók gyerekmodellek, amelyek 20 ezer forinttól kaphatók.

Makó arról is beszélt: a vásárlók évről évre egyre tudatosabbak, nem csak a márkát, a minőséget és a megbízhatóságot is keresik. A legnépszerűbb márka Magyarországon egyértelműen a Ray-Ban, de a környező országokhoz képest az Oakley is nagyon erősnek számít, amelynek sportoláshoz készített napszemüvegei a szakértő szerint „technológiailag tökéletesek”. A luxuspiacon egyre inkább a provokatív olasz érzést adó Dolce & Gabbana a meghatározó, de örök klasszikusnak számít a rendkívül kifinomult Prada is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.