Már hetek teltek el azóta, hogy a gyerekek a hosszú nyári szünetet követően ismét benépesítették az óvodaudvart, újra sülnek a homoksütik, pörögnek a hulahoppkarikák. Megvan a váltócipő, be van fizetve az ebéd, még tiszta ágynemű is akad a délutáni alváshoz, a szülők fellélegezhetnek. Pontosabban fellélegezhetnének, ha hagynák egymást. Ha nem szegeznék egymásnak már az első szeptemberi játszóterezésekkor is a „te melyik iskolai előkészítőre viszed?”, „még nem jár zenét tanulni?”, „nem tudod, ki a helyi menő néptánctanár?” és „micsoda, hogy még angolra sem jár?” kérdéseket. Ilyenkor azok is elbizonytalanodnak, akik az ösztöneikre hagyatkoznak (játsszon, amíg van ideje), és azok is, akik Vekerdy Tamás pszichológus véleményére igyekeznek hallgatni. A híres lélekgyógyász szerint nem lenne szabad bevenniük a szülőknek „a süket dumát arról, hogy teljesítményelvű világban élünk” és ha jót akarnak a gyerekeiknek, akkor járnak a legjobban, ha már az óvodában elindítják a „topmenedzserképzést”. Vekerdy szerint teljesen abnormális, hogy már az oviban „jönnek a béték, a káefték”, és „kikapkodják a kicsiket a szabad játékból, és elviszik képezni; lovagolni, úszni, angolórára”. Ez mind szép és jó, és már küldenénk is a gyereket szabadon játszani. Sokan azonban ilyenkor bizonytalanodnak el: mi van, ha behozhatatlanul lemarad a gyerek?
Se szeri, se száma a világhálón fellelhető iskolai előkészítő tanfolyamoknak. Vannak egész napos alkalmak, de azok a szülők, akik nem tudnak havonta egyszer ennyi időre elszakadni a munkahelyüktől, választhatnak a délutáni foglalkozások közül is. Az előkészítőket hirdető honlapok a tanfolyamot elsősorban azoknak a gyerekeknek ajánlják, akik jövő szeptembertől az iskolapadokat kényszerülnek koptatni vagy csak egészen egyszerűen már „kinőtték” az óvodát és unatkoznak az intézményben. Hasznos lehet azoknak is, akik bizonyos területen életkorukhoz képest elmaradtak, éretlen például a mozgásuk, beszédük, vagy nem tudnak hosszabb ideig figyelni, vagy épp nehezen barátkoznak. Bár általános iskolákban még nincs felvételi, sok intézmény mégis „játékos foglalkozáson” szűri az apróságokat, a felkészítő ilyen esetben is hasznos lehet – hirdetik. Vannak oldalak, amelyek szerint a foglalkozás arra való, hogy játékos formában szerettesse meg a fő tantárgyakat a gyermekkel. Átlagosan 3500-5000 forintot is elkérhetnek egy alkalomért, attól függően, hogy egyénileg vagy kis létszámú (általában 2-8 fős) csoportban zajlik-e a tanfolyam. Az, hogy hetente hány alkalomra van szükség, gyerekfüggő, a tanfolyamot végző pedagógusok a szintfelmérést követően tájékoztatják általában erről a szülőt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!