Majdnem egy évtizeddel hosszabb életet jósolnak a kutatók a fővárosi és a nyugat-magyarországi leánycsecsemőknek, mint az évtized közepén született, hasonló korú Borsod-Abaúj-Zemplén és Komárom-Esztergom megyei kisfiúknak – derül ki a Megyék, régiók statisztikai zsebkönyve, 2016 című, most megjelent KSH-kiadványból, amelyre a HVG hívta fel a figyelmet.
A bölcsődés korú lányok Budapesten és a Kisalföldön lényegében 80 évet élhetnek (a pontos adat 79,6, illetve 79,7 év), ezzel szemben a Miskolc környéki fiúk átlagosan éppen 70, a Tatabánya környékiek pedig 70,3 évvel számolhatnak.
Az azonos nemű gyermekek várható élettartama között nincs ekkora eltérés az ország különböző vidékein. A Szolnok környéki lányok átlagosan 76,9 évig élhetnek, ám az osztrák határ közelében születettek három évvel többre számíthatnak. Ez nemzetközi összehasonlításban azt jelenti, hogy egy Jász-Nagykun-Szolnok megyében született lánynak nagyjából ugyanannyi évet jósolnak a demográfusok, mint a most született ukrajnai kislányoknak. Az északkelet-magyarországi fiúcsecsemők pedig viszonylag annyi idősen halnak meg, mint a romániaiak vagy a brazíliaiak.
A pályakezdő budapesti fiatalemberek ugyanakkor csaknem 4 évvel tovább élhetnek, mint a zempléni vagy bodrogközi évfolyamtársaik.