Bár adományokra egész évben szükség lenne, sokaknak leginkább ilyenkor, karácsony közeledtével jut eszébe, hogy segítsenek rászoruló embertársainkon. Évről évre sok új civil kezdeményezés is indul a különböző településeken, aki azonban adakozni szeretne, annak általában az elsők közt jut eszébe a Máltai Szeretetszolgálat. Nem véletlenül, hiszen a szervezet fennállásának majd három évtizede alatt meglehetősen széles körben épített ki segítő tevékenységet.
– Idén huszonegyedik alkalommal rendezzük meg Adni öröm elnevezésű akciónkat a Spar üzletlánccal közösen – mondta el lapunknak Romhányi Tamás. A Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője hozzátette: december 14-től Ajkától Zalaegerszegig az ország egész területén 165 Sparban közel 3500 máltai önkéntes várja az adományozókat az üzletek nyitvatartási idejében. Az önkéntesek megszólítják a betérő vásárlókat, és arra buzdítják őket, hogy ha tehetik, vegyenek tartós élelmiszert a rászorulóknak.
– Tavaly 288 ezer kilogramm tartós élelmiszert gyűjtöttünk így össze, ez több mint 33 ezer adománycsomag elkészítésére volt elég. Idén is arra törekszünk, hogy még karácsony előtt eljuttassuk az ajándékokat a rászoruló családoknak és a hajléktalan embereknek.
A természetbeni adományok azonban nem minden esetben jelentenek megoldást. Mint minden nagy karitatív szervezetnek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak is van adományvonala.
– Hosszú távon szociális diagnózis alapján próbáljuk segíteni a szorult helyzetbe jutókat, ez pedig természetbeni adományokkal már nem megoldható. Ha például valaki munkát kap, támogatni tudjuk azzal, hogy BKV-bérletet veszünk neki, ezért mindenkitől azt kérjük, ha teheti, bármilyen csekély mértékben, de készpénzzel is segítse munkánkat. A 1350-es szám hívásával hívásonként 250 forinttal lehet támogatni tevékenységüket, de online átutalással célzottan is támogathatók bizonyos programjaink, akinek pedig nincs online hozzáférése, annak kérésére csekket küldünk – mondta el Romhányi Tamás, és hozzátette: egyébként több mint háromszáz intézményük mindegyike fogad adományokat országszerte, elsősorban ruhaneműt és tartós élelmiszert.