Változtatni kell a táplálkozási szokásainkon az MTA szerint

Csökkenteni kell például az állati fehérjék bevitelét.

MN
2017. 12. 05. 11:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európában sürgősen változtatni kell a táplálkozási szokásokon az MTA szerint. Európa mintegy 130 tudományos akadémiája ugyanis olyan dokumentumot bocsátott ki, mely szerint ez a klímaváltozással és annak egészségügyi kihívásaival való megbirkózás miatt fontos. A kevesebb állati fehérjére és több aszálytűrő növényre hívták fel a figyelmet. Az (European Academies’ Science Advisory Council) EASAC állásfoglalása szerint a klímaváltozás negatív hatással lesz az élelmiszer-termelésre. Ez szükségessé teszi a klímatudatos mezőgazdaság bevezetését, például éppen az aszálytűrő fajták nemesítésével.

A tudósok szerint az emberi egészség, valamint a környezet védelme érdekében változtatni kell az élelmiszer-fogyasztási szokásokon is. Csökkenteni kell például az állati fehérjék bevitelét. Kiemelik, hogy a magas kalóriatartalmú ételek fogyasztását ösztönző élelmiszerárakkal szemben fel kell lépni. A kutatók szerint kiemelten fontos az élelmiszer-szennyezettség forrásainak leírása és kezelése. A dokumentumban hangsúlyozzák, az európai országoknak vállalniuk kell a megbízhatóbb adatok gyűjtését az élelmiszer-gazdaságban létrejövő hulladék mértékéről, illetve az ennek csökkentését szolgáló beavatkozások hatékonyságáról. A szerzők kiemelik a Közös Agrárpolitika (KAP) átalakításának fontosságát. Cél szerintük a gazdálkodóknak nyújtott egyszerű pénzügyi támogatás helyett az innovatív megoldások jutalmazása.

Az állattenyésztéssel járó üvegházhatású gázok kibocsátását említik kiemelt megoldandó kérdésként. Úgy gondolják, fontolóra kell venni az állati fehérje hagyományos formáinak alternatíváit. Megemlítették a tengerekből származó élelmiszert és a laboratóriumban előállított húst, sőt a rovarokat is. Ugyanakkor azt is tisztázni kell, hogy az alternatív élelmiszerek fogyasztói elfogadása miként növelhető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.