Minket, vadászokat folyton az a vád ér, hogy gyilkolászunk a saját szórakozásunkra.
Meg az a vád is, hogy a haszonbérbe vett vadászterület mezőgazdasági részein nem vadászunk elég intenzíven, nem irtjuk a gabonába tévedt vadakat kellő szenvedéllyel és akarattal, elszántsággal.
És mindkét hang a társadalomból érkezik!
Ha azért vadászunk, mert a szenvedélyünk űz és hajt minket, akkor az baj, sőt, gyilkosokká válunk azon nyomban. Ha viszont azért vadászunk, hogy valakinek vagy valakiknek a kukoricáját, búzáját, egyéb mezőgazdasági kultúráját megvédjük, az már nem baj, sőt, kötelesség, amivel a felelősségre vonás diszkrét báját is a magunkénak tudhatjuk.
Hogy is van ez?
