Kolbászfalu és Kolbásztörvény Békéscsabán

Már több mint száz család foglalkozik a híres csabai készítésével.

2014. 06. 27. 16:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Békéscsaba az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a beruházás célja védeni és ápolni a város egyik fő örökségét, a csabai kolbászkészítés hagyományait.

A Hagyomány és gasztronómia című projekt a Dél-Alföldi regionális Operatív Program turisztikai attrakciók megvalósítására elkülönített támogatásából valósul meg. A beruházás összértéke bruttó 1,3 milliárd forint. A költségek 97 százalékára az önkormányzat vissza nem térítendő támogatást nyert Brüsszeltől és a magyar kormánytól.

A Csabapark fő feladata a kolbász-imázs ápolás. A komplexum ugyanakkor alkalmas lesz fesztiválok, nagy rendezvények, koncertek és sportesemények megrendezésére. A Csabapark három részből áll, rendezvénycsarnokból, kolbászudvar látogatóközpontból, valamint az úgynevezett Óriások konyhája tematikus parkból.

A kolbászfalu a tervek szerint szeptember 19-én nyílik meg a közönség előtt.

A városi közgyűlés „Csabai kolbásztörvény” címmel pénteki közgyűlésén fogadta el a rendeletet. Vantara Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) kiemelte: a rendelet segíti a helyi kistermelők termékeinek piacra jutását, a csabai kolbász hírnevének építését. „A város célja, hogy minél több családnak nyújtson megélhetést a sertéstartás és a kolbászkészítés. A hungarikum termékre alapozott kézműves élelmiszerkészítés közvetetten erősíti a helyi gazdaságot és élénkíti a turizmust” – jegyezte meg a polgármester.

A hagyományosan készülő, garantáltan minőségi csabai kolbászokat Hagyományos Csabai Kolbász védjeggyel látják el. A védjegy használatáról a héttagú Csabai Kolbásztestület dönt. A testület tagjai a pályázó kézműves mesterek termékeiről küllemi, érzékszervi és egyéb paraméterek alapján döntik el, jogosultak-e a védjegy használatára.

„Az önkormányzat kezdeményezte az embléma tanúsító védjegyként történő lajstromozását a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál” – mondta el a polgármester.

A Csabai Kolbásztestület a polgármester elnökletével negyedévente zsűrizi majd a pályázó kolbásztermelők termékmintáit. A testület minősítése alapján az önkormányzat a Védjegytörvény rendelkezéseinek alapján védjegylicencia-szerződést köt a termelővel, ezzel biztosítja számára az embléma használati jogát.

„Békéscsabán jelenleg több mint száz család foglalkozik kolbászkészítéssel, helyi családi gazdálkodóktól vásárolják az alapanyagot. A kolbászkészítés feltételeinek javítása, a sertéstartás ösztönzése újabb családok részére nyújt megélhetést, vagy kiegészítő jövedelemszerzést” – jelezte Vantara Gyula.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.