Szélkerékharc – elindult a gigaturbinák elleni küzdelem a településeken

A kormány ambiciózus szélenergiás terveinek végrehajtását a helyi közösségek ellenállása is akadályozhatja. Hiába a szélerőmű-telepítés országos szabályainak enyhítése és a pályázati kiírások, több település már jelezte: az ő határukban nincsen szükség gigatornyokra. Egyes magyar önkormányzatok a helyi építési szabályzatok szigorításával próbálják távol tartani a nehezen elképzelhető méretű turbinákat. A jelenség nem egyedi, és van még honnan példát venni: Németországtól az Egyesült Államokig civil mozgalmak tucatjai küzdenek a több száz méter magas monstrumok ellen, gyakran jó eredménnyel.

Az óriási acéltornyok mellett eltörpülnek a kis falvak. Van mód a terjedésük megállítására Fotó: DANIEL REINHARDT Forrás: DPA

A piacot uraló nyugati és kínai gyártók ma már szinte kizárólag a négy–hat megawattos, hatalmas lapátátmérőjű típusokat kínálják az új szárazföldi projektekhez. A hazánkban a 2000-es években, jellem­zően a Kisalföldön telepített, 100 méter körüli, egy-két megawattos berendezések felett eljárt az idő, a sorozatgyártásuk lényegében leállt.

Ekkora gépeket ma már senki nem rendel. Aki új szélparkot tervez engedélyeztetni, a jelenleg elérhető leghatékonyabb, tehát a legnagyobb berendezéseket rajzolja a tervekbe, ez az egyetlen módja annak, hogy a fejlesztés a magas beruházási költségek mellett is nyereségessé váljon.
A hazai szabályozás enyhítésével nem a régi, megszokott méretű szélkerekek térnek vissza. Az engedélyező hatóságoknak, az önkormányzatoknak és a lakosságnak egy itthon eddig ismeretlen léptékű, a tájat vizuálisan teljesen uraló ipari infrastruktúrával kell szembenézniük. A beruházók érdeke a minél magasabb torony és a minél nagyobb rotorátmérő, sok helyi közösség pedig pontosan ezt a monumentális méretet próbálja távol tartani a településétől.

Rejtett költségek: szállítás és logisztika

A gigaturbinák telepítése komoly logisztikai kihívás is. Egy modern szélerőmű 80-100 méter hosszú, egyetlen darabból öntött kompozit lapátokból áll. Ezeket a hatalmas elemeket az európai tengerparti kikötőkből vagy a távoli gyártóközpontokból közúton kellene eljuttatni a magyarországi falvak határába. A szállítás speciális trélereket, éjszakai útlezárásokat, valamint adott esetben a közlekedési hálózat átalakítását igényli.

Gyakori eset, hogy egy-egy szélpark építése előtt a beruházónak ideiglenesen el kell bontania a körforgalmakat, ki kell szélesítenie a bekötőutakat, vagy meg kell erősítenie a helyi hidakat, mert a normál közúti infrastruktúra egyszerűen nem bírja el a több tíz tonnás, extrém hosszú rakományokat.

Az építkezés hónapokig tartó nehézgépjármű-forgalommal, porral és a helyi úthálózat amortizációjával jár, a megépült létesítmény pedig évtizedekre ott marad.
 

A 2011 óta érvényes 12 kilométeres védőtávolság tavalyi, 700 méterre történő csökkentése elvileg zöld jelzést adott a beruházóknak, 

azonban úgy tűnik, hogy a gyakorlat keresztbe tehet a központi szándéknak. Az 12 ezer méteres korlátozás éveken át de facto tilalmat jelentett, hiszen Magyarország sűrű településszerkezete miatt szinte lehetetlen volt olyan pontot találni, amely minden lakott területtől megfelelő távolságra esik. A 700 méteres új határ európai összevetésben is kifejezetten megengedő. Az engedélyezési folyamatról a végső szó nem kizárólag a központi szabályozáson, de nem is minden esetben kizárólag az önkormányzati döntéseken múlik.

Veszprém vármegyében Hajmáskér képviselő-testülete a településkép-védelmi rendelet módosításával tette egyértelművé:

a falu területén szélerőmű nem helyezhető el.

Több más önkormányzat is hasonló utat választ, a maximális építménymagasság drasztikus korlátozásával vagy a helyi természetvédelmi övezetekre hivatkozva lehetetlenítik el a projekteket. Adott település polgármestere és testülete a helyi építési szabályzat módosításával kijelölheti, hogy az ipari övezetekben sem épülhet 15 vagy 20 méternél magasabb építmény, bár ez egy szélerőmű-beruházás ellehetetlenítéséhez nem feltétlenül elegendő. A korlátozás jogszerűségét az érintett terület övezeti besorolása, az országos szabályok is befolyásolják.

A nyugati határszélen, a szélenergia szempontjából kiemelten értékes övezetben fekvő Vas vármegyei Gyöngyösfalu szintén határozottan elutasította a közeledő fejlesztőket. A helyi lakosság egyértelmű nyomására a település vezetése nemet mondott a monstrumok felhúzására, megvédve a falu határát az iparosítástól. Hasonló utat járt be a Pest vármegyei Aszód is, ahol a városvezetés a lakossági ellenállással karöltve lépett fel a tervezett gigaberuházás ellen.

Ott is fogy a türelem, ahol már évtizedek óta működnek turbinák.

A Fejér vármegyei Kulcs polgármestere a közelmúltban leszögezte, újabb egységeket már nem támogatnak, a külterületi fejlesztéseket is kizárólag akkor fogadják be, ha abból a településnek közvetlen anyagi haszna származik. A települések frusztrációja érthető. A jelenlegi pénzügyi szabályozás mellett a szélerőművek után fizetett helyi iparűzési adó beolvad az önkormányzat általános költségvetésébe, a szolidaritási hozzájárulás rendszere miatt sok esetben az állam el is vonja ennek egy részét.

 A közvetlen szomszédságban élők, akik elviselik a zajt és a tájkép megváltozását, semmiféle kompenzációt vagy olcsóbb áramot nem kapnak a beruházótól.

A lakossági ellenállás mozgatórugója nem a zöldenergia-ellenesség, inkább egzisztenciális és egészségügyi félelem. A legfontosabb gazdasági érv az ingatlanárak zuhanása: a hazai és nemzetközi ingatlanpiaci felmérések egybehangzóan bizonyítják, hogy egy ipari méretű szélpark vizuális közelsége öt százalékkal is csökkentheti a lakóingatlanok forgalmi értékét. A falusi turizmusra, a csendre és a természet közelségére építő települések számára viszont egy gigaturbina-park megjelenése a helyi gazdasági modell csődjét is jelentheti.

Az egészségügyi hatásokról is szólni kell.

• A modern turbinák mechanikusan csendesebbek a régebbi típusoknál, de tény, hogy a hatalmas lapátok levegőhasítása állandó, alacsony frekvenciás zajt generál. Az infrahang a falakon is áthatol, a közelben élők gyakran panaszkodnak állandó alvászavarokra és fejfájásra. Igaz, a jelenlegi tudományos bizonyítékok nem igazolják, hogy a szélturbinák infrahangja közvetlenül egészségkárosodást okozna.
• További kritikus tényező az úgynevezett árnyékvillódzás. Napsütéses időben, különösen az alacsony napállású reggeli és késő délutáni órákban a forgó lapátok kilométerekre elnyúló, mozgó árnyékot vetnek. Az ablakokon beszűrődő, percenként több tucatszor ismétlődő fény-árnyék váltakozás egy gigantikus stroboszkópként hat, lényegé­ben ellehetetlenítve a pihenést.

Világszerte látható a tiltakozási hullám

Európa vezető szélenergia-piacán, Németországban ezer felett jár a kapacitásbővítést ellenző civil szervezetek száma. A német energiafordulat (az Energiewende) árnyoldala között sok tényező van, ezek egyike a vidéki közösségek szélkerekekkel kapcsolatos megosztottsága. Bajorországban a lakossági nyomás olyan erős volt, hogy a tartomány sokáig fenntartotta a turbinamagasság tízszeresét előíró távolsági szabályt, ami annyit jelent, hogy például egy 200 méteres turbinát legalább két kilométerre kellett építeni a legközelebbi lakóháztól. Ez a szabályozás hosszú évekre megbénította az új szárazföldi fejlesztéseket, hiába követelte a berlini szövetségi kormány a zöldítést.

Franciaországban a kulturális örökség, a „patrimoine” és a tájkép védelme jelenti a legfőbb hivatkozási alapot.

Történelmi értékvédő civil szervezetek ezrei indítanak pereket az engedélyezési eljárások megakasztásáért.

Azzal érvelnek, hogy a masszív acéltornyok tönkreteszik a történelmi francia vidéket, leértékelik a mezőgazdasági területeket és elriasztják a turistákat. A bírósági pereskedések és az ismételt fellebbezések miatt egy-egy francia szélpark engedélyeztetése gyakran hét–kilenc évig is elhúzódik, a beruházók tőkéjét évekre gúzsba kötve.

Az Egyesült Államok több megyéjében Ohiótól Texasig helyi moratóriumok tiltják a telepítéseket, elsősorban az ingatlanárak esésére és az állandó zajterhelésre hivatkozva. Texas példája különösen beszédes: bár az állam az ország legnagyobb szélenergia-termelője, a konzervatív vidéki megyék sorra hozzák a helyi tiltó rendeleteket. A tulajdonosi jogok szentségére építő amerikai kultúrában éles konfliktust okoz, hogy amíg a hatalmas földterülettel rendelkező farmer dollárszázezreket keres a turbinák bérleti díjából, a szomszédos, kisebb telkeken élők kénytelenek elviselni a zajt és az ingatlanuk értékvesztését.

A hálózatfejlesztés és a kiegyenlítő energia ára

De vissza Magyarországra! A négy gigawattos hazai célkitűzés problémái között meg kell említeni a rendszerirányítás helyzetét is. A magyar villamosenergia-rendszer már jelenleg is kihívásokkal néz szembe a csaknem kilenc gigawattnyi, viharos sebességgel kiépült napenergia-kapacitás miatt. A szélenergia ugyanúgy időjárásfüggő termelő, mint a napenergia. Frontátvonuláskor a turbinák hirtelen maximális teljesítményre kapcsolnak – igaz, leszabályozhatók, de akkor kevesebb áramot termelnek. Ha a front elhagyja az országot, a termelés percek alatt bezuhan, az ingadozást a hálózatnak másodperces pontossággal kell kezelnie. A kieső teljesítményt drága, gyorsan szabályozható gázerőművekkel vagy akkumulátoros tárolókkal vagy importárammal kell pótolni.

A kiegyenlítés óriási költségét a rendszerhasználati díjakon keresztül végső soron az ipari fogyasztók és a lakosság fizeti meg.

A zöldpolitikai célok hajszolása közben gyakran elsikkad a tény: a szélparkok integrálása ezermilliárdos nagyságrendű hálózatfejlesztést, új alállomásokat és távvezeték-építéseket követel meg.

A politikai viták mögött általánosságban komoly iparpolitikai dilemma is meghúzódik.

Kinek az érdekét szolgálja egy négy gigawattos magyarországi telepítési hullám?

Ennek kapcsán nem árt tudni, hogy az euró­pai szélenergia-ipar története egyik legmélyebb válságát éli. A korábbi piacvezető gyártók, mint a Siemens Gamesa vagy a Vestas brutális pénzügyi veszteségeket könyveltek el az elmúlt években. A technológiai versenyben túl gyorsan növelték a turbinák méretét, a legújabb gigagépeknél tömeges meghibásodások, minőségi problémák és milliárd eurós garanciális javítási költségek jelentkeztek.
Ezt az európai ipari gyengeséget kíméletlenül kihasználják a kínai versenytársak. A hatalmas állami támogatásokkal megsegített kínai vállalatok (például a Goldwind vagy a Mingyang) egyre agresszívebben lépnek be az európai piacra, ahol a helyi cégeknél 20-30 százalékkal alacsonyabb árakat is kínálnak. Ha Magyarország a jelenlegi helyzetben elindít egy több gigawattos fejlesztési programot, a beruházók jó eséllyel a legolcsóbb ajánlatot választják. A magyar zöldátállás így európai iparfejlesztés helyett a kínai technológiai függőséget betonozhatja be az energiaszektorban.

A gigaturbinák térnyerése egyébként a természetvédelmi szakembereket is megosztja, rávilágítva a globális klímacélok és a lokális ökológiai érdekek közötti feloldhatatlan ellentmondásra.

A 200 méteres magasságban, extrém sebességgel (a csúcsokon gyakran óránként 250-300 kilométer per órával) forgó lapátok komoly ökológiai kockázatot jelentenek. A madárütközések száma a költözési útvonalak mentén kiugróan magas. Ennél is súlyosabb a denevérállományok pusztulása. A rotornak nem is kell fizikailag eltalálnia az állatot; a lapátok mögött kialakuló hirtelen nyomásesés (barotrauma) szó szerint szétroncsolja a repülő emlősök tüdejét.

Nem véletlen, hogy a Natura 2000-es területek határába tervezett gigaprojektek engedélyezése rendszerint heves vitákkal jár a hatóságok és a nemzeti parkok igazgatóságai között.

Ígéretek, elemzések a szabályozási káoszban

A kormányzat a helyi adóbevételek emelkedésével, az iparűzési adón keresztül megvalósuló pénzügyi előnyökkel igyekszik meg­győzni a településeket a beruházások befogadásáról, vagy éppen azzal, hogy befektetőként maguk is részt vehetnek a projektben. A gazdasági elemzések cáfolják ezt a kincstári optimizmust: a modern szélparkok üzemeltetése teljesen automatizált, a felügyeletet távoli szerverparkokból végzik. Egy tíz turbinából álló park alig teremt helyi munkahelyet, a keletkező adóbevétel pedig a legtöbb esetben nem ellentételezi a közeli ingatlanok értékvesztését és a tájkép teljes átalakulását.

A beruházások költsége még akár több kisebb település mércéjével is olyannyira magas, hogy nemhogy a zsebükben nincs akkora tartalék, hogy beszállhassanak, de még hitelt sem igen kapnának az ügyre. A kormányzat az energiaközösségek létrejöttében látja a megoldást, de egy-egy ilyen formáció­ban óhatatlanul tőkeerős vállalatnak is részt kell vennie a működésképesség érdekében. Ezek a vállalatok pedig nem kizárt, hogy éppen a majdani beruházók lesznek.

A helyzetet súlyosbítja a hazai szabályozás ellentmondásossága. A jogszabályi környezet közelmúltbéli átalakítása egy sietős kompromisszum eredménye, amely egyszerre próbálta kipipálni az uniós helyreállítási alap (RRF) zöldelvárásait, hozzáférni a befagyasztott brüsszeli forrásokhoz, és kezelni a belső politikai ellenállást. A beruházók a hálózati csatlakozási pontok bizonytalanságával, illetve a kijelölt szélenergia-zónák és a helyi építési szabályzatok nyílt ütközésével küzdenek. A törvényi hiányosságok miatt a fejlesztők extrém jogi és pénzügyi kockázatot futnak minden egyes projekt elindításakor.
A zöldenergia-kapacitások papíron megtervezett növelése és az országos jogszabályok lazítása önmagában nem indítja be a hazai szélenergia-piacot. Amíg a szabályozási környezet kiszámíthatatlan, a beruházások tényleges hasznából a települések nem részesülnek, a hálózatfejlesztés elmarad, a leszerelés hosszú távú környezeti kockázatai pedig a helyi közösségekre hárulnak, a projektek jelentős része megakadhat. A kormányzati energiastratégia ezen ágának sorsa sokkal inkább a falvak határában és a polgármesteri hivatalokban dől el, mintsem a Gazdasági és Energetikai Minisztériumban. A tárcavezető Kapitány István és volt államtitkára, Tótth András is jelezte: több önkormányzat is érdeklődött náluk, hogyan vehetnének részt a szélerőművi beruházásokban. A települések listáját kikértük a tárcától, nem kaptuk meg.