Nagy Feró: Ma már nem savanyú a száj a világos sörtől

Bár eredetileg a világos rajongója, szűretlen, pasztörizálatlan sör készült Nagy Feró tiszteletére.

Egy bizonyos Franz Anton Dreher 1796-ban sörgyárat vásárolt Bécs külvárosában. Vállalkozását később fia, a serfőző mesterséget brit földön és Münchenben kitanuló Antal vette át, aki 1862-ben felvásárolta nagy konkurenciáját, Schmidt Péter pesti üzemét, az akkor még csak 8 esztendős Kőbányai Serfőző Társaságot. Dreher Antal fia, az ifjabb Antal a század végére Magyarország legnagyobb sörgyárává tette a kőbányait, 1890-ben már 1,2 millió hektoliternyi folyékony kenyér került ki innét. A századforduló meghozta az rt.-vé átalakult vállalkozás függetlenségét, és 1928-ra a Dreher-birodalom – a hazai piac 70 százalékát bekebelezve – gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált az országban. A serfőzés korabeli rangját hűen jelzi, hogy a kőbányai épületkomplexumhoz Hauszmann Alajos szerzett építészt (saját vejét), és főzőcsarnokának falát Zsolnay kerámialapokkal díszítették fel – sajnos nem eléggé közismert, de az impozáns épületegyüttes ma is üzemelő részeibe bárki ellátogathat.

Az 1948-as államosítás csak részben rondított bele a tradícióba, sőt a rendszerváltozás után még mindig volt akkora piaci tekintélye a kőbányai gyárnak, hogy a jelenkor második legnagyobb sörcége, a SABMiller vetett rá szemet és olvasztotta magába a privatizáció során. Így lett a Dreher, az Arany Ászok és a Kőbányai a Kozel, a Pilsner Urquell és a HB mostohatestvére, mivel a diktatúra évtizedei alatt elveszített Dreher nevet a SAB a jogtulajdonosoktól a rendszerváltozás után visszavásárolta. Ma a Dreher évente 440 millió korsó sört önt le a magyar gigán, 25 milliárd forinttal járul hozzá a közkasszához a különféle adók befizetésével, közvetetten 8000 család megélhetését biztosítja, és 95 százalékban hazai kis- és közepes vállalkozás a beszállítója.

Bár az üzem levegőjében mintha valóságos kenyérillat keringene, a kőbányai sört tiszta, alig érezhető komló- és malátazamat jellemzi. Íze lágy, enyhén kesernyés, kellemesen szénsavas. Minőségét tükrözi, hogy egymás után nyeri az aranyérmeket a rangos brüsszeli Monde Selection versenyen. De mi is folyik valójában a Jászberényi úton?

„A malátát készen kapjuk, az árpát itthon termeljük” – csap a húrok közé Fodor Dániel, a Dreher túravezetője, majd folytatja: „az árpát aztán malátázni kell; vízben áztatják, csíráztatják, csírátlanítják, aszalják és szárítják, ebben az állapotban érkezik a gyár területére. Ezt nekünk cefréznünk kell, vagyis vízzel, kukoricával összefőzzük bizonyos hőmérsékleten és bizonyos ideig, ez minden receptúránál más és más”.

Ezt követi a leszűrés, majd a komló beleforralása, a hűtés, az élesztő hozzáadása, az erjesztés, az újabb szűrés a tartályokba kerülés után, végül pedig nem marad más hátra, mint palackozni. A teljes folyamat mintegy három hét.

Hogy lássuk, milyen mennyiségekkel dolgoznak Kőbányán, Fodor Dániel elmondja, 15 silóban tárolnak malátát, egy silóban 250 tonna van. Ami az úgynevezett erjesztett tartályokat illeti, ebből 23 van, egyenként 300 ezer literesek. Az élesztéshez tartályonként 5 tonna élesztőt használnak, a sör így lesz 200 ezer liter, vagyis 400 ezer üveg.

Magyarországon a Dreher Sörgyárak termelése az ötvenes évek óta bőven megduplázódott, az akkori évi 1 millió hektoliter sörös teljesítmény ma már 2,4 millió (képzeljük el: olyan, mintha 30 futballpályányi területen 1 méter magasan állna a sör), amiből 2 millió hektoliter marad a hazai piacon, 400 ezer külföldi piacokon kerül a boltokba.

Azok kedvéért viszont, akiknek a Kőbányai márka íze eddig talán semmitmondó – vagy inkább „semmitadó” – volt, a gyár újdonságot eszelt ki: a kőbányai üzem egy régi-régi munkatársa, Nagy Feró számára egy új, erősebb sört talált ki, ami Rocker fantázianéven hamarosan a boltokba kerül, limitált mennyiségben. Ennek az lesz a különlegessége, hogy több pörkölt malátát használnak hozzá, ezáltal a barna sör ízéhez kicsit jobban hasonlító, karamellesebb hatás jön létre.

A sörgyárban találkoztunk össze a Beatrice frontemberével, aki eredetileg az egyszerű, világos sörök rajongója.

„Egyértelműen” – erősíti meg saját álláspontját Feró. „Sőt, ma már az sem úgy van, mint régen, hogy savanyú a száj, inkább jóízű, megváltoztattuk a dolgot. Amikor meghallottam a Rocker hírét, azért volt is bennem izgalom, hogy ha nem fogom szeretni, akkor majd mit mondok, de az első kóstolásra azt mondtam, hogy az enyém.”

Feró mindazonáltal nem tartja magát nagy fogyasztónak: amikor felvetjük neki, hogy a hatvanas években az üveges sör még 0,65-ös volt, azonnal tiltakozik, hogy ő a most (még) leggyakoribb kiszerelést is szívesen megosztja valakivel, persze főként azért, hogy ne melegedjen meg, mielőtt meginná.

Saját bevallása szerint első találkozása a sörrel főiskolás korában történt, amikor a gyárban keresett nyári munkát.

– Legszívesebben sört hordtam volna ki. Azért tetszett az, mert az olyan „szabad”: megraksz egy teherautót, és elindulsz vele a városba, magyarul csavarogsz. Ehhez jutottam hozzá, de raktam szenet is a sörgyárban.

A fogyasztásához visszanyúló kérdésre elmondja, semmiképp sem tudná túlzásba vinni, mert a színpadon mindenféle baja lenne tőle, de ugyanígy van az evéssel is – koncertek után persze már más a helyzet.

Bár az MNO videójából aligha gondolná bárki, „a nemzet csótánya” januárban betölti a 70-et, azért csak furdalja az ember oldalát, mit kell ahhoz csinálni, hogy az ember rendszeres sörfogyasztó is legyen, de maradjon is megfelelő egészségi állapotban.

– Szerintem annyi sört szabad meginni, amennyi nem okoz gondot. Felelősség kell hozzá. Közben persze nagyon sokat focizom, télen én is síelni járok, de ez sem jogosít fel arra, hogy bármennyit megigyak.

Hogy mit k.rt el Feró a sörrel kapcsolatban, tudja meg az MNO videójából!