A főpolgármester-helyettes is drukkolt a Bocuse d’Oron

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Népes és lelkes magyar szurkolói csapat buzdítása mellett főzött Széll Tamás.

MTI
2016. 05. 11. 15:32

A 444.hu szerint az eseményen Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya is ott volt – ám információink szerint egy, a fotósoktól elzárt területen múlatták az időt.

Sturla Birgisson zsűritag elismerően szólt a magyar szurkolók rendkívül lelkes és hangos buzdításáról, a keddi csapatok közül pedig Izlandot, Norvégiát, Törökországot és Ausztriát emelte ki. Az izlandi séf szerint az északi országok versenysikereihez – az eddigi tizenöt Bocuse d’Or-világdöntőből hetet norvég, svéd vagy dán szakács nyert – hozzájárulhat, hogy „családi alapon” megosztják egymással tapasztalataikat, információikat, figyelik és segítik egymást.

A gasztronómia fontos ügy az északi nemzeteknél, hiszen jól tudják, hogy hozzájárulhat egy ország gazdasági sikerességéhez is. „Ha egy turista azon gondolkodik, melyik országot keresse fel, biztosan megnézi, hol talál jó éttermeket; ahol nem lehet jót enni, oda senki nem utazik szívesen” – mutatott rá Birgisson.

A kontinensdöntő eredményhirdetését szerda este tartják; a közmédia televízió- és rádiócsatornái a nap folyamán többször is jelentkeznek a helyszínről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.