Tavaly májusban azonban a Pest-Budai Dalárda tagjai lokálpatrióta fölbuzdulásból úgy döntöttek, hogy a kulináris cirkusszá váló gasztronómiai fesztiválok sorában végre itt az ideje, hogy ne csak a has örömeinek hódoljunk, hanem hogy hagyományainkat föltámasztva az égiek közbenjárásáért, segítségéért is folyamodjunk, azért hálát adjunk.
Kezdeményezésüket örömmel karolta föl Rizmajer József csepeli sörfőzőmester, akinek frissen főzött Szent Flórián-söre vasárnap a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmiséhez kapcsolódó, ünnepi szertartás keretében lesz megáldva a belvárosi plébániatemplom kertjében. A hagyományteremtő rendezvényen a szervezők várnak minden a céhes elődök nyomdokain járni akaró, sörszerető érdeklődőt.
A Pest-Budai Dalárda egy férfiakból álló, baráti asztaltársaság, mely több mint másfél évszázados múltra tekint vissza a fővárosban.
Közép-Európában – mindenekelőtt délnémet területen – a középkori regösök, énekmondók örökségét továbbvíve mesterdalnokcéhek (Wagner Nürnbergi mesterdalnokok műve alapján) alakultak, melyek a nemzeti romantika korától kezdve átadták helyüket az egymás után létrejövő dalos asztaltársaságoknak (Liedertafel), a későbbi polgári dalköröknek (Liederkranz), más néven dalárdáknak (Gesangverein). Ezek hatására már a reformkor végén megjelentek Magyarországon a közös éneklés céljából szabadidejükben rendszeresen vagy alkalomszerűen találkozó csoportok, melyekről sajnos alig rendelkezünk adattal, ugyanis egyikük sem ért el komolyabb szervezettségi fokot, egyesületként nem kerültek bejegyzésre. A fővárosban már 1845-ben is működött egy dalos kedvű „társulata több vidám tagoknak”, ennél többről azonban nem tudósít a korabeli útikönyv velük kapcsolatban.
A szabadságharc leverése utáni időkben a kedvezőtlen körülmények nem kedveztek a társasági életnek, a hatalom a dalos összejöveteleket sem nézte jó szemmel. A lipótvárosi templom, a későbbi budapesti bazilika karnagya, Thill Nándor ennek ellenére egy férfiakból álló „magán gyakorló énekkart” szervezett a Duna-parti két testvérvárosban. Működésüket hosszas kérvényezés és egy rendhagyó nyilvános szereplést követően Pest-Budai Dalárda („Pest-Ofner Gesangverein”) néven végül engedélyezték, ezzel 1852-ben megalakult Magyarország első hivatalosan bejegyzett dalárdája. A Thill vezette társaság a következő években országos hírnévre tett szert, példájával úttörő szerepet játszott a magyar dalármozgalom elindításában, mely egészen 1948-ig múlhatatlan érdemeket szerzett az önszerveződő polgárosodás, a kulturált társasélet és a magyar nyelv terjesztésében. Az egylet jelentőségét növeli kezdeményezésük az „eredeti magyar férfi-négyes” dalirodalom megteremtésére is, ők voltak ugyanis az elsők, akik ilyen kórusművek írására pályadíjat tűztek ki.
