Ítélet: megölték gyermeküket az egészségmániás szülők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Súlyos ítélet született a „fényevőkként” elhíresült pár ügyében. Itt vannak a részletek.

Lándori Tamás
2016. 05. 12. 14:40

Később benne is megingott a bizalmuk, az ultrahangos vizsgálatra, melyre a doktornő beutalta, nem vitték el Benjámint. Egyrészt azért, mert úgy vélték, az ilyesmi indokolatlan stresszt okoz a kicsinek, másrészt az interneten azt olvasták, hogy az ultrahang „felmelegítheti a gyerek fejét”, ami vízfejűséghez is vezethet. A kisfiú azonban e nélkül is vízfejűségben szenvedett, ezt viszont szülei nem látták be, mert az interneten olyan információt találtak, hogy a vízfejű gyermek csak egyféle mozgásra képes, ők pedig látták a fiuk többféle mozgását.

Hónapokon át tartó szenvedés

A csecsemő Benjámin a szó szoros értelmében szenvedett a vízfejűségtől, amely megnövekedett koponyaűri nyomást és ezzel együtt állandó fejfájást jelentett. Ennek következtében az anyatej mellé idővel felvett ételeket, például répafőzeléket, rendszerint kihányta. Ezt tapasztalva szülei inkább felhagytak a próbálkozással, és maradtak csak az anyatejnél, ami egy idő után nem jelentett elégséges táplálékot a fejlődő szervezetnek. Így a kisfiú – bár naponta tízszer is szoptatták – lényegében éhezett. Később már szopni sem volt elég ereje, boncolásakor egy evőkanálnyi anyatejet találtak gyomrában és a beleiben, vére pedig annyira sűrű volt, hogy nem tudtak tőle mintát venni. További kínok forrása volt, hogy a tápanyaghiány nyomán bőre oly mértékben kiszáradt, hogy a ruhák viselése is irritációt okozott neki.

Fentiek a bíróság álláspontja szerint megalapozzák a különös kegyetlenség minősítését. A szülőknek és az együtt élő közvetlen hozzátartozóknak törvényi kötelezettségük szükség esetén orvoshoz vinni a beteg gyermeket, ezt pedig az E. család elmulasztotta. A súlyos tüneteket mutató sértett esetében semmilyen racionális okuk nem volt abban bizakodni, hogy a halál mint mulasztásuk eredménye elmarad, így bűnösségük nem a gondatlanság, hanem a szándékosság körébe tartozik, azon belül is eshetőleges szándékként értékelhető – szögezte le Édl.

Energizálás történt

Az állapotromlást észlelve a család az ugyancsak interneten talált bioenergetikushoz, M. Bertalanhoz fordult, aki magát parapszichológusként is azonosította. Az ötödrendű vádlott M. a beteg teste felett egy meghajlított energizáló pálcával tett mozdulatokat, és arról tájékoztatta a szülőket, hogy emésztési probléma okozza a gondokat, de ha a gyerek a vizet elfogadja, akkor nem kell aggódni, mert előbb-utóbb az ételt is el fogja. Megállapította továbbá, hogy a gyermek szervei 100 százalékosan működnek, kivéve a szívét, ami csak 80 százalékos.

Mivel jogszabályi kötelezettségének eleget nem téve elmulasztott meggyőződni arról, hogy páciense orvosi kezelés alatt is áll, illetve a szülőket nem irányította orvoshoz, a férfinak a nem jogerős döntés értelmében foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt kell felelnie, büntetése két év fogház három év próbaidőre felfüggesztve. Foglalkozásától öt évre eltiltották.

A gyermek háziorvosa, M. doktornő esetében a foglalkozás szabályainak megsértését és az ebből következő veszélyeztetést megállapította a törvényszék, ennek a halállal való összefüggését viszont nem, tekintettel arra, hogy a tragédia bekövetkeztét megelőzően már jó ideje nem vitték el hozzá a fiút. A páciens állapotának követése viszont kötelessége lett volna, így egy év felfüggesztett fogházat kapott első fokon.

Elvonultan, magas falak között

A családtagok ítélete annyiban kíméletesnek mondható, hogy az a fő szabálytól eltérően nem fegyház, hanem börtön fokozatban rendelte el a szabadságvesztést, és a tizenöt éves időtartamnak már kétharmada után szabadulhatnának az elítéltek. Ugyanakkor nemcsak a vád, a védelem is fellebbezett a határozat ellen, méghozzá az összes vádlottat érintően. A család – mely a védőügyvédeket sűrűn váltogatva hatékonyan húzta el az eljárást – elsősorban a felmentést szeretné elérni.

A bíróság szerint egyébként E.-ék szociálisan izolálódtak, házukat magas fallal vették körül, a külvilággal nem tartottak kapcsolatot. E tekintetben talán nem jelent majd számukra merőben új környezetet a büntetés-végrehajtási intézet, ahová most elrendelt előzetes letartóztatásuk végett szállították őket a tárgyalás végszavára belépő marcona bv-sek. Bioétrendjüket viszont aligha tarthatják majd a közeljövőben.

A szörnyű részleteket is taglaló, nyomasztó ítélethirdetés groteszk jelenete volt, amikor az elsőrendű vádlott, Benjámin édesanyja rosszul lett, mire a bíró megkérdezte az ítélet szerint a hagyományos orvoslástól elfordult asszonyt, hogy hívjanak-e neki orvost, miközben tőle karnyújtásnyira ült egy: a hatodrendű vádlott. Rebeka nem kért orvost.

Mi lesz a kocsijukkal és a házasságukkal?

Az eljárás során korábban már voltak előzetesben a vádlottak, később ezt megszüntették, most pedig a súlyos elsőfokú ítélet alapozta meg újra ezt a fajta kényszerintézkedést – derült ki a tárgyalás utáni törvényszéki sajtótájékoztatón.

Itt a sajtó képviselői többek között arról faggatták dr. Nyíri Zoltán kollégiumvezetőt, hogy az első- és másodrendű vádlottak élhetnek-e majd házaséletet a börtön falai között; hogy bentről is intézhetik-e ingatlanukkal kapcsolatos ügyeiket; illetve hogy ki viszi majd el a bíróság épülete elől az autójukat, amivel a tárgyalásra érkeztek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.