Pert vesztett Mészáros Lőrinc

De nem derült ki, hogy a strómanozás belefér-e a szabad véleménynyilvánításba.

Lándori Tamás
2016. 11. 11. 13:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mészáros Lőrinc első fokon pert vesztett Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke ellen a Fővárosi Törvényszéken pénteken. A felcsúti milliárdos azért adott be augusztusban sajtó-helyreigazítási keresetet, mert Szigetvári pártja honlapján Orbán Viktor strómanjának nevezete.

A bíróság akkor hiánypótlásra szólította fel, kérve, jelölje meg, miért tekinthető sajtóorgánumnak a nevezett portál. Mészáros ennek nem tett eleget, ezért a keresetet elutasították. Később újra benyújtották, ekkor már kifejtve, az Együttpárt.hu azért tekinthető médiaszolgáltatónak, mert tevékenységét gazdasági szolgáltatásként végzi, ettől haszonszerzést remél, például adományokat gyűjt ott, és netboltot is üzemeltet.

Szigetvári a bíróságon közölte, a netboltot egy külön cég működteti. Előadta, továbbra is fenntartja azon véleményét, hogy Mészáros Orbán strómanja, és hogy e véleményközlés a szólásszabadság része, amit a felperesnek tűrnie kell.

Mészáros jogi képviselője – aki nem járult hozzá, hogy kép-, illetve hangfelvétel készüljön róla – úgy érvelt, hogy a szólásszabadság sem járhat mások jogainak korlátozásával, ráadásul a közlés nem véleményként, hanem tényállítás formájában történt.

Hogy vélemény-e a strómanozás, továbbá hogy belefér-e a szólásszabadságba, ezúttal nem derült ki. A bíróság ugyanis pusztán azért utasította el a sajtó-helyreigazítási kérelmet, mert nézete szerint a weboldal nem internetes újság. Domján Béla bíró példaként említette, hogy egy sajtóorgánum gazdasági tevékenységként való üzemeltetése azt is jelenti, hogy törekszenek a profitra, míg egy párt akkor is fenntartja honlapját, ha lényegében senki sem olvassa.

Mivel nem sajtótermékről van szó, a sajtó-helyreigazítási keresetnek nincs helye – szögezte le az indoklásban Domján, hozzátéve, a további kérdéseket ennélfogva nem is vizsgálták.

A tárgyalásra Mészáros Lőrinc nem jött el.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.