Megrohanták a gyógyszertárakat az emberek

77 éves a Magyar Nemzet – új rovatunkban legendás idők lapszámaiból idézünk.

MNO
2015. 08. 26. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

 

Meddig tart még a hideg augusztus?

Emberemlékezet óta nem volt olyan hideg az augusztus, mint az idén. Csütörtökön reggel +10 fokot mértek az esős párába burkolt Budapesten.

Az abnormális időjárás rendkívül sok kellemetlenséget okozott. A hirtelen időváltozástól rendellenesen érzékennyé vált szervezetet a legtöbben még csak fel sem tudtak szerelni a hideg ellen. Megrohantak a szűcsöket – és megrohanták a gyógyszertárakat. Az utóbbi három napban rekordforgalom van chininben, aszpirinben és egyéb influenza elleni szerekben.

Augusztus elején még dühöngött a kánikula az országban, sőt Szent István napja is ragyogó melegen köszöntött be, 34 fok meleg volt Budapesten, hétfőn reggelre pedig mar 18 fokra szállt le a hőmérő. És azóta a levegő lehűlése állandóan tart. A Kékestetőn teljesen téli a hőmérséklet, 3 fok volt mínusz felett.

A Meteorológiai Intézet szerint az abnormális időjárást a hideg és a meleg levegőrétegek harca okozza, amely egyszer az ország egyik, másszor a másik végén vonul át. Budapest azonban állandóan beleesik a viharzónába.

Nemcsak nálunk van ilyen hideg, őszi időjárás, hanem Lengyelországban, Csehországban és Németország egyes részein. Különösen Bécsben, ahol olyan hatalmas felhőszakadás és szélvihar volt, hogy az utcákon időnként megállt a forgalom, háztetőket vert le a vihar. A tűzoltóknak és a mentőknek rengeteg munkája akadt.

A Meteorológiai Intézet véleménye szerint azonban a mostani időjárás még nem jelenti a nyár végét. Az egész hideg, úgy, ahogy jött, hamarosan véget is fog érni, valószínűleg holnap már megkezdődik az enyhe felmelegedés. Szombaton és vasárnap állandóan javulni fog az idő, úgyhogy kellemes lesz a hétvége, jövő hétre pedig már tökéletes nyári szép időt jósolnak.

(1938. augusztus 26., 10. oldal)


 

Eladókat felveszünk

Megfiatalításra vár a kereskedelmi szakma

Az állami kereskedelemben csaknem százhatvanezren dolgoznak. A kereskedelmi dolgozók több mint a fele szakképzett és évről évre tovább növelik a képesítéssel rendelkező kereskedők számát. A beiskolázás már az idén is megtörtént, mégis több csemege vagy közért üzletben is találkozhatunk a felirattal: eladókat felveszünk.
Hogyan alakult a fiatalok jelentkezése a kereskedelmi szakmákban, milyen az elhelyezkedési lehetőség? Dr. Koszó Károlyhoz, a Belkereskedelmi Minisztérium munkaügyi osztályának vezetőjéhez fordultunk felvilágosításért.

– A tapasztalat az idén is azt mutatta, hogy a fiatalok legjobban az úgynevezett „finom szakmák” iránt érdeklődnek. Sokan kívánnak a fotóoptika, óra-ékszer, drogista, kirakatrendező és az állami szakmákban elhelyezkedni. De itt évente csak mintegy 150 érettségizett fiatal számára nyílik lehetőség. A másik szélsőség: néhány nehéz szakmára mindig kevés a jelentkező; ilyen a vegyi-festék, vaskereskedő és az élelmiszer-kereskedelem.

Örvendetes, hogy a fiatalok szemében ma már a kereskedelmi szakma becsülete nagyobb, mint néhány évvel ezelőtt: Szombathelyen, Zala és Nógrád megyében például többszörös volt a túljelentkezés, Budapesten viszont a már említett szakmákon kívül például a zöldség-gyümölcs szakra kevésnek bizonyult a jelentkezés. Elhelyezési probléma eddig nem adódott. Annyi fiatalt vettünk fel, amennyinek helyet tudunk biztosítani a létesítendő boltokban, vendéglátóhelyeken. A statisztika ékesen bizonyítja, hogy erre a frissítésre nagy szükség van, mert a szakma elöregedett. Míg az iparban az 50 éven felüliek számaránya 17 százalék, a kereskedelemben 22 százalék, a 30 évesnél fiatalabbak aránya viszont az ipar 40 százalékával szemben csupán 31 százalék.

A kereskedelmi tanulók három év alatt kapják meg szakmunkás bizonyítványukat, az érettségizettek tanulóideje ennek a fele. A kereskedelem igyekszik minél több leány számára munkalehetőséget biztosítani: az idén például a felvett tanulók háromnegyed része lány. Számuk további növelésének előfeltétele – az új árusítási formák fokozása mellett – a kereskedelem további gépesítése, ami a fizikai munkát megkönnyíti. Nők számára ugyanis 20 kiló a megengedett súlymozgatási határ, az ipar pedig – a kereskedelem többszöri panasza ellenére – még ma is 70-80 kilós gyűjtőpalackban szállítja a bort, 36 kiló kannában a palackos tejet és a cukor, meg a liszteszsákok súlya is 50 kiló. Pedig 1500 közértben kizárólag nők dolgoznak, 900 kis közértben pedig egy-egy nő látja el a munkát. Sürgősen meg kell tehát valósítani a kisebb gyűjtő csomagolást.

– A kereskedelmi tagozatú technikumok elvégzésekor bizony előfordul. A kilenc kereskedelmi technikum körülbelül ezer szakembert bocsát ki évente: közülük sok új technikusnak átmenetileg csak eladói munkakört tudnak biztosítani. Ügy véljük azonban, hogy ez nem hiba, mert a bolti gyakorlat segíti későbbi munkájukat. Az elmúlt évben végzett az első felsőfokú technikumi csoport önálló kereskedelmi tagozata, az idén pedig a vendéglátóipar első ilyen csoportja. A Közgazdasági Tudományegyetemen is képeznek közgazdászokat a belkereskedelem részére. Az idén „biztonsági tartalékként” száz helyet biztosítottak a közgazdasági technikumokban azoknak, akiket nem vettek fel az egyetemre és a kereskedelemben kívánnak elhelyezkedni. Belőlük lesznek az áruforgalmisták, szervezési előadók, vezetőhelyettesek, közgazdászok. Az ő segítségükkel kívánjuk tovább fiatalítani ezt az elöregedésnek indult szakmát.

(1965. augusztus 26., 6. oldal)

 

 

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.