Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.
Kevés a munkás, jó a napszám az Alföldön
Kiskunhalasról jelenti a Magyar Nemzet tudósítója: Így novemberben, amikor befejeződik a szüret, kukoricatörés és répaásás, a mezőgazdasági munkások mindig szorongva lesik, hogy lesz-e télire kenyérkereset és meddig zuhan le a napszám. November közepén már a téli napszám járja s tíz év óta az idén fordult először elő, hogy még most is 2 pengőn felül van a napszámkereset. 3-4 évvel ezelőtt novemberben már 80-100 fillér napszámot fizettek, tavaly 120-150 fillér között váltakozott a késő őszi napszám, most pedig 2 pengő 50 fillért fizetnek a halasi mezőgazdasági munkásoknak, de munkást így is alig lehet kapni. Ez a napszám természetesen meg is illeti a munkásokat, a mai viszonyok mellett a gazdák nem is sokallják. Nagyobb baj, hogy nincsen elég munkás. Az erdősítések, fásítások és a jobb gazdasági viszonyokkal összefüggő több munka, meg a hadsereg létszámának felemelése előreláthatólag tartóssá teszi Kiskunhalason a munkáshiányt s ezért a gazdák kérelmére a hatóság is komolyan foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a Tisza mentéről, esetleg a felszabaduló Kárpátaljáról több száz munkáscsaládot betelepítenek.
(1938. november 15., 8. oldal)
1965-ben ezen a napon nem jelent meg a Magyar Nemzet.
Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!