Túl korán léptek a gazdák

A Magyar Nemzet 1938. és 1965. december 15-én megjelent számaiból válogattunk.

(1938. december 15., 8. oldal)

Díjnyertes reklámfilmjeink

A reklám hosszú ideig mos­tohagyerek volt nálunk, s jó­formán szégyenkezve lopózott be ismét a művészetbe. Való­jában meg is változott közben, megváltozott a régi magyar reklámstílushoz képest és na­gyon másképp fejlődött, mint a kapitalista árureklám. Nem dicsér módfelett, inkább is­mertet (gyakran, persze, még magától értődő dolgokra is felhívja a közönség figyelmét, hogy – például – szaküzlet­ben vásároljon és már nyáron vigye a tisztítóba téli holmi­ját...). A reklámfilm látha­tóan megtalálta ezen belül is a maga különleges útját, formanyelvét és stílusát. Ezt bi­zonyítja az is, hogy nemrég Gottwaldowban, a nemzetközi reklámfilm-fesztiválon a mi filmjeink kilenc kategóriában hét díjat nyertek el, közülük a Tranquillánsok a megosztott első díjat. Szeretnénk, ha a kö­zönség azzal az érdeklődéssel nézné őket a moziban, ami egy alkalmazott műalkotásnak ki­jár.

A sajtóvetítésen elsőnek a Televízió című reklámfilmet mutatták be a székesfehérvári VTR-gyár árureklámját. In­dító ötlete: a megnagyított al­katrészek között, egy készülék belsejében egy pár balettezik. Jó ötlet, hiszen hányszor ka­pom rajta magamat azon. hogy a tévén látott zenekar tagjait apró emberkéknek képzelem, belebújva a doboznyi kis gép­be! S ekkor az egyik alkatrész­ből füst tör fel. A táncospár megriad, tűz ütött ki a szín­házban! Rémületükben a ké­szülék hátfalán át menekül­nek. Egy óriási, fiatal szerelő menti meg őket, néhány ügyes csavarással. Ügyes csavarintás ez a film szerzőitől: a gép nem csalhatatlan, néha elrom­lik. de helyrejön a szakértő kezében. A kedves, üde, szép színű filmecske vonzóereje még, hogy mindezt a filmen ugyanaz a Peri bácsi álmodja, aki a sajtóbemutató előtt s után a Filmklubban fogad bennünket...

A Nem fog fájni dr. Kárpáti György filmje, nagy sikere volt már idehaza a mozi- és tévéközönség előtt, a kritika is megdicsérte. A reklámfilmek bemutatóján is sikert aratott.

Utána pedig még hangosabb nevetés tört ki a nézőtéren. A Nem fog fájni felsorolta, mi mindent ne együnk, hogy a fogfájás poklára ne jussunk. S utána andalító zenével hir­dette egy néhány pillanatos filmecske: „Tejkaramella, min­denkinek kell ma...” Igen, a reklámfilm – mégiscsak rek­lám.

A Lépcső lefelé című alkoholellenes film mit sem törődik az italboltok bevételi terveivel. Először csak egy túl fel­tűnően táncoló párt mutat. Aztán mozaikszerűen, egy ital­bolt dantei mélységeiből ránk vicsorgó szörnyarcokat. Végül az alkoholista otthonát, ahol már nincs párna az ágyon, szőnyeg a padlón, bútor a szobában, csak üres üvegek, üres üvegek. S köztük legüresebb a férfi szeme. Az utolsó lépcső­fok: elesik a férfi és sohasem kel fel többé. A vetítés után ürmössel kí­nálták a jelenlevőket. Rémül­ten tettem le a poharat.

A Tranquillánsok Bánki László filmje, azokról az or­vosszerekről szól, amelyek megnyugtatnak, anélkül, hogy tompítanának, álmosítanának. A legmélyebb hatást énrám, egy cirmos cica tette a filmen. Magnetofonról hallatszó ku­tyaugatás hatását figyeltük rajta. Borzolódott a szőre, két­ségbeesetten fújt és prüszkölt az ősellenség hangjának hallatára. Pedig csak a hangja volt, semmi szag, semmi látvány. Ekkor Frenolont kapott a cica. Újra lejátszották a félelmetes kutyaugatást hangszalagról. A cica csak hallgatta, majd közö­nyösen vállat vont s elfordí­totta rózsaszín orrát. Mint a Metro-Goldwyn-Mayer oroszlánja. Csak az a kérdés, hogy ez a cica nem felejtene-e el sürgő­sen a fára mászni, ha igazi kutya közeledne, merthogy Frenolont vett be. Azaz: a tranquilláns nem fosztja-e meg ösztöneinek helyes működésétől?

A kisfilm tehát nemcsak jó reklám ideges embereknek, de óva int is, nehogy élvezeti cikk gyanánt használjuk tranquillánsokat.

Fedor Ágnes (1965. december 15., 4. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!