Visszatért a „szaki”, nem volt benne köszönet

A Magyar Nemzet 1966 februárjában megjelent számaiból válogattunk.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Hetente többször is jelentkező válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott időszak számaiból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

„Hinnye szaktárs” végzett a gombával

Nemrég abban a kellemes helyzetben vol­tam, hogy beszámolhattam ró­zsadombi szomszédom és la­kótársam lakásában lezajlott gombaellenes hadjáratról. amelynek tevékeny hőse „Hinnye szaktárs” volt. Teg­nap ismét összetalálkoztam szomszédommal és megkérdeztem:

– Nos, végeztek a gombá­val?
– Végeztek – mondta hangsúllyal a szomszéd és hoz­zátette. – Lekötelezne, ha megtekintené a lakásomat.
Leköteleztem.

A lakásban a friss festék illata terjengett, az újdonatúj parketta viszont a fagyos idő­ben elvégzett mélyszántásra emlékeztetett, ezenkívül a mennyezeten alkalmam volt megpillantani Európa hegy- és vízrajzi térképét, a fontosabb fővárosokkal.
– Mi történt? – kérdeztem/, mire szomszédom megvakarta a fejét és annyit mondott:
– Hinnye...

Ebből a sokat sejtető kije­lentésből annyi keserűség csengett, hogy kénytelen vol­tam alaposabban érdeklődni. Amikor is minden kiderült...

Ha emlékszik az olvasó, ott hagytuk abba legutóbb, hogy Hinnye szaktárs, bevégezvén a munkáját – elvonult. Másnap azonban ismét megjelent egy elektromos gyalugéppel, amely­nek olyan hangja volt, mint egy sugárhajtású távolfelderitő repülőgépnek. Szomszédom nem egészen alaptalan gya­nakvással fogadta Hinnye szaktárs ténykedését az elekt­romos masinával, aminek kezeléséhez aligha értett, mert a gyalugép úgy ugrándozott a kezében, mint egy elsőfű csikó a csipkéskuti ménesben. Ugrándozása közepette leverte a falak éleit, mire Hinnye szak­társ mély gőggel legyintett:
– Hinnye, hát ez is vala­mi?... Majd kiföstöm a szo­bát.
És kiföstötte...

Előzőleg azonban, mint gon­dos szakember, levakarta a régi festéket, ott is, ahol a su­gárhajtású gyalugép ugrándozása közepette nem verte le a vakolattal egyetemben, így a mennyezetet is megfosztotta alig hároméves ékességétől, mert Hinnye szaktárs az az ember, aki alaposan elvégzi a munkát, amihez egyszer hoz­záfog.

A mennyezet vakargatása közben kitűnt, hogy a régi fes­tés alatt egy még régebbi ke­letű beázás nyomai fedezhe­tők fel, az a bizonyos Európa hegy- és vízraja térképe, amelynek előtűnte alkalmá­ból Hinnye szaktárs lelkesen fölkiáltott:
– Hinnye, hiszen itt beázás volt!
– De régen – mondta óva­tosan s nem minden aggály nélkül szomszédom, de Hinnye szaktárs áldásos buzgal­mát nem lehetett megfékezni:
– Hinnye hát, ahol egyszer volt, ott máskor is lehet!

Azzal betájolta magét és fölment a padlásra, hogy meg­keresse a régi beázás helyét és okát, ami egynapi munka árán sikerült is. Hinnye szaktárs örömtől ragyogó és portól szürke ábrázattal jött le a padlásról: – Hinnye, megvan a luk!

Majd részletes és kellőkép­pen alátámasztott előadás ke­retében ismertette a háziak­kal, hogy felfedezte a lukat, ahol egykoron az eső becsur­gott a padlásra s átáztatta a mennyezetet, de ő – Hinnye szaktárs –, kibontotta a heve­nyészve fölrakott cserepeket s máris intézkedett, hogy úja­kat hozzanak, annál is inkább, mert a leszedés közben egy­néhány cserép összetört.

Sajnálatos módon a csere­pek szállításában némi kése­delem mutatkozott s még saj­nálatosabb módon a téli hó­napokban egészen indokolat­lan tavaszi esők zuhogtak, be­csorogtak a padlásra s újra kirajzolták a mennyezeten Európa hegy- és vízrajzi tér­képét.

– Hinnye, majd megszárad – mondta gyöngéden Hinnye szaktárs a sorsüldözött szomszédnak, majd nekilátott a festésnek, megfeledkezve a festéknek arról a rossz tulaj­donságáról, hogy nedves falfelületen nehezen akar meg­maradni, még kevésbé meg­száradni, de Hinnye szaktárs ilyen apróságokon nem akadt fönn.

Befejezte a festést, valamivel később a cserepek is megérkeztek és el­foglalták méltó helyüket a te­tőn, gátat vetve a tavaszias esőknek és a télies havaknak, de a térkép ma is ott díszlik a mennyezeten, mint Hinnye szaktárs buzgalmának és szak­értelmének maradandó emlék­műve...

– Hinnye – mondta vígan az utolsó munkanap utolsó órájában – most aztán vé­geztünk a gombával...

Szomszédomat és lakótársa­mat azóta többen megkérdez­ték, miért van a mennyezeten az a rút térképvázlat? – mi­re szomszédom és lakótársam mélabúsan így válaszol:
– Mert gombás volt a pad­ló!

S gondolatban, halkan hoz­záteszi: – Hinnye...

Baróti Géza (1966. február 3., 5. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!