Megélhetési unortodoxia

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A karmeliták magukba mélyedtek, mert ők nem felfedezték, hanem keresték magukban az Istent. Erre lenne szüksége a mai hatalomnak is.

Ugró Miklós
2016. 05. 03. 18:01

Nem emeltük a közmunkások bérét sem, de kaptak áfa-, meg rezsicsökkentést, mit akarnak még? – így szól a réteget érintő szociális program, legalábbis az, amit megvalósítanak belőle. Csakhogy a „megélhetési” kifejezés a közbeszédben kifejezetten pejoratív értelmű. Nagyjából méltatlant, alkalmatlant jelent, így az áfacsökkentéssel összekapcsolva pont ellentétes hatást ér el. De lehet, arra akartak utalni, hogy az áfacsökkentések haszna általában nem a lakosságnál csapódik le.

Ám efféle őszinteséget igazán nem várhatunk a kormányzat szószólóitól, hiszen az nem természetük, ráadásul a kommunikációs stratégiájukba sem fér bele. Mert képzeljük el, hogy valamelyik szóvivő vagy miniszter igazat mondana a Magyar Nemzeti Bank körül kialakult botrány ügyében. A lakosság teljesen összezavarodna, az pedig kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Ezért inkább kommunikálnak. Olyanokat mondanak, hogy aki a kiváló Matolcsyt bántja, az a jegybankot támadja, ekképpen a forintot veszélyezteti. Ezek szerint ha a jegybankelnök saját kivételes személyiségéről, egyedülálló szakértelméről a titkárnőjével írat egy könyvet, és annak kiadását 70 millió forint közpénzzel támogatja, akkor a magyar fizetőeszköz értékállóságát segíti elő. Aligha ez az unortodox közgazdaságtan lényege. Sőt a közpénzek elherdálása, a rokonok, a haverok, a holdudvar kistafírozása teljesen az ortodox módszerek szerint megy. Mondhatni: megélhetési jegybankvezetés zajlik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.