Két éve, amikor nagyon valószínűvé vált (nem írom, hogy biztossá, mert mifelénk semmi nem biztos, csak a halál, meg a Németh Szilárd, aki rezsibiztos), hogy a Miniszterelnökség felköltözik a Várba, a volt karmelita kolostorba, hangot adtam ama reményemnek, hogy az épület szelleme hatással lesz a kormányfőre és munkatársaira, s egy kolduló rend emlékezete némi lemondásra és visszafogottságra inti őket. Ám, miként azt azóta oly meggyőző módon megtapasztalhattuk, a kormány és a kormánypártok a legkevésbé sem kívántak példát venni a szerzetesek önként vállalt szegénységéről, de mit is tehetnének a derék politikusok, ha rongyrázó rend még soha nem alakult a kereszténység történetében.
Ezek után meglepő volt, hogy kiderült: a karmeliták életmódja mégsem hagyta teljesen hidegen válogatott vezetőinket, mert a szemlélődés érezhetően megragadta a lelküket. Csak az a baj, hogy a karmeliták nem egy erkélyről szemlélődtek a pesti Duna-korzót bámulva, hanem magukba mélyedtek, mert ők nem felfedezték, hanem keresték magukban az Istent. Erre lenne szüksége a mai hatalomnak is, és akkor a fene se bánná azt az erkélyt. Ám Lázár János főminiszter csütörtöki tájékoztatóján megnyugtatott mindenkit, hogy nem Orbán Viktor akarta azt az erkélyt. Nyilván akarata ellenére, a tudtán kívül, neki is döbbenetet okozva, egyszerűen csak odaépítik.
Ha arra gondolunk, hogy milyen is volt Orbán néhány évvel ezelőtt, az a furcsa gyanúnk támad, hogy sok minden az akarata ellenére vagy a tudtán kívül történhet ebben az országban. A megélhetési rezsicsökkentés bevezetését nyilván nem a háta mögött döntötték el, bár azt, hogy ez az erőltetett és idétlen kifejezés valójában mit jelent, ő sem tudhatja. Még leginkább a fentebb már említett Németh Szilárdra illenék a kifejezés „megélhetési rezsicsökkentő” formában, de Lázár főminiszter nem rá értette. A beígért áfacsökkentést illette ezzel a kommunikációs panellel, folytatva azt a kisstílű és félrevezető kormányzati gyakorlatot, amely béremelésnek állítja be a rezsi- meg áfacsökkentést.
Nem emeltük a közmunkások bérét sem, de kaptak áfa-, meg rezsicsökkentést, mit akarnak még? – így szól a réteget érintő szociális program, legalábbis az, amit megvalósítanak belőle. Csakhogy a „megélhetési” kifejezés a közbeszédben kifejezetten pejoratív értelmű. Nagyjából méltatlant, alkalmatlant jelent, így az áfacsökkentéssel összekapcsolva pont ellentétes hatást ér el. De lehet, arra akartak utalni, hogy az áfacsökkentések haszna általában nem a lakosságnál csapódik le.
Ám efféle őszinteséget igazán nem várhatunk a kormányzat szószólóitól, hiszen az nem természetük, ráadásul a kommunikációs stratégiájukba sem fér bele. Mert képzeljük el, hogy valamelyik szóvivő vagy miniszter igazat mondana a Magyar Nemzeti Bank körül kialakult botrány ügyében. A lakosság teljesen összezavarodna, az pedig kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Ezért inkább kommunikálnak. Olyanokat mondanak, hogy aki a kiváló Matolcsyt bántja, az a jegybankot támadja, ekképpen a forintot veszélyezteti. Ezek szerint ha a jegybankelnök saját kivételes személyiségéről, egyedülálló szakértelméről a titkárnőjével írat egy könyvet, és annak kiadását 70 millió forint közpénzzel támogatja, akkor a magyar fizetőeszköz értékállóságát segíti elő. Aligha ez az unortodox közgazdaságtan lényege. Sőt a közpénzek elherdálása, a rokonok, a haverok, a holdudvar kistafírozása teljesen az ortodox módszerek szerint megy. Mondhatni: megélhetési jegybankvezetés zajlik.
