Hamarosan mindent megtudunk az őszödi beszédről, a hátteréről, a kiszivárogtatásról, az azt követő zavargásokról. A felelősök néven lesznek nevezve, mi több, büntetőjogi elszámoltatásuk is megtörténik majd, nem bújhatnak többé beosztásuk, rangjuk, pozíciójuk mögé, töltsék be akár a kormányzó párt legmagasabb tisztségeit is, nem úszhatják meg.
Így lesz ez nemsokára, erre Gyurcsány Ferenc szava a garancia, aki eddig is híres volt arról, hogy mindig mindent elkövetett a közvélemény pontos, alapos, hiteles és kimerítő tájékoztatásáért. Amit eddig tudtunk az őszödi beszédről, azt is mind Gyurcsánynak köszönhetjük. Például ő világosította fel az emberiséget, hogy az egy szenvedélyes igazságbeszéd, addig ótvar hazudozásnak meg hisztérikus önigazolásnak vélte mindenki. Szóval, előbb-utóbb megtudunk majd minden mást is szép sorjában, de még várni kell vele, mert van két dosszié, amely feltárja, milyen módon érintett a Fidesz legfelső köre a zavargások kirobbantásában – az egyik dosszié címe „Ovi”, a másiké meg „Bajusz” – de ezek még államtitkok.
– Eljön a pillanat, amikor nyilvánosságra hozzuk ezek tartalmát! – ígérte egy szegedi lakossági fórumon az egykori miniszterelnök. Eláruljuk, hogy a roppant fineszesen elkeresztelt „Ovi” és „Bajusz” nevű dossziék egyike Orbán Viktor, a másik Kövér László (minden valószínűség szerint törvénytelen) titkosszolgálati megfigyelésének anyagait tartalmazza. Ezekre hivatkozva állítja Gyurcsány, hogy titkosszolgálati felvételek bizonyítják, miszerint fideszesek szervezték a 2006. őszi eseményeket. A pártelnök hozzátette, hogy akik tíz évvel ezelőtt manipulálták a lakosságot, azok manipulálják ma is, csak most éppen a népszavazás érdekében. Vannak derék honfitársaink, akik ezt elhiszik, hiszen titkosszolgálati bizonyítékok is alátámasztják, nem csak a Gyurcsány mondja. (Igaz, a titkosított bizonyítékokról is csak Gyurcsány beszél, de az nem érdekes.) Kérdéses viszont, hogy kiknek a társaságában akarja nyilvánosságra hozni a titkosított dossziék tartalmát, amelyek még az ő miniszterelnöksége idején keletkeztek. Nyilván akkor ismerte meg a tartalmukat is, ami után rejtély, hogy eddig miért nem beszélt róluk, másrészt miért engedte titkosíttatni, és azokban az időkben, amikor oly serényen büntették a zavargások valóságos meg állítólagos tetteseit, miért nem használták fel a legfőbb felelősséggel bíró fideszes vezetők ellen. Az „Ovi”- meg a „Bajusz”-akta szóba került a Galambos–Laborc–Szilvásy-féle kémperben is, amelynek egész iratanyagát 2040-ig titkosították. Így, a pillanat eljövetelére, amikor Gyurcsányék nyilvánosságra hozzák a tartalmukat, még röpke huszonnégy évet várni kell. De Gyurcsánynak addig jó, amíg titkosítva van. Addig tud hivatkozni rá. Utána valami mást kell kitalálnia.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!