Mosogatás. Olvastam egy jó kis interjút. A másik Magyarországról. Ismerős sorok és gondolatok. A másik Magyarország nem vesz drága telefont, folyamatos fenyegetettségben él. Szűkösen, ahol mindig hiányzik valami. És ezek valós kockázatok. Nihil. Kár tagadni. A felemelkedésre nincs esélyük – és nem azért, mert nem szeretnének egy jobb életet és nincs meg bennük az akarat, hanem mert annyi esélyük és lehetőségük nincsen, hogy erre az útra rálépjenek. Még ahhoz is szűkös az eszköztáruk, hogy mosogassanak. Nem itt. Messze. És ez nem jó. Nem a levegőbe beszélek. Jól ismerem ezt a világot. Sokaknak meg kellene ismerniük, hogy teljes képük legyen a valóságról.
Fiatalok, akik csendesek. Fiataljaink éppen azon a területeken mutatnak egyre rosszabb képet, amelyek a jól-lét alapkövetelményei. A népmozgalmi dimenzió katasztrofális, bár ez nem újdonság. „A fiataloknak egyre tovább tart, hogy munkát találjanak, emiatt egyre pesszimistábbak és bizonytalanabbak.” Az biztos, hogy nincs könnyű dolguk, s ez a folyamat valóban képes felőrölni a személyiséget. „Szabadidejüket a megkérdezett fiatalok nagyrészt otthon, televíziózással vagy internetezéssel töltik.” Megesz a sárga irigység. Zuckerberg mester pedig sírhat a gyönyörtől. Úgy hívják ez a populációt, hogy a „új, csendes generáció”. Khm.
Álmatlanság. Kicsit elment mellettem a világ. Parkolópálya. Mint amikor az ember akváriumból figyeli a történéseket. Persze nem tudsz kikapcsolni, mert ezer olyan csatorna van körülötted, amelyen keresztül eláraszthat a szar: degenerált lúzerek párkapcsolati tanácsai, eldobhatós sztárok viselt dolgai, a tömegközlekedés varázsa. Folyamatosan izgalmi állapotban vagy, és aggódsz. Nem feltétlenül magadért, másokért. Kint és bent, mindenhol. Be akarod fogadni a világot, de már „fullon” vagy. Hallgatod a cimborád, aki két hetet töltött külföldön, és csak akkor fejeződött be a hazatérés utáni akklimatizálódása, amikor végre jól vállon lökte a buszon valami „ökölbe szorított arcú” tag. Üdv, haver!
A Fejlövés blog további dohogásai itt.
