Fogy a magyar! – erről szól minden népesedési statisztika csaknem negyven éve, azaz majdnem azóta, hogy utoljára a magyar válogatott Európa Bajnokságon szerepelt. És dacára minden korábbi intézkedésnek a családi pótléktól a szocpolon át a csokig, úgy tűnik, eddig hiába próbálkoztak a különféle kormányok a trend megfordításával.
A sikeres focival azonban, mint népességszaporító intézkedéssel, egyik kabinet sem számolt.
Amikor viszont az ember végigmegy a Nagykörúton a válogatott egy-egy újabb sikere után, nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy az ünneplő tömegbe és a frissen egymásra talált párok sokaságába belelássa az új babyboomot.
És elsőre úgy tűnik, van is összefüggés a sportsikerek és a szaporulat, között. Például a katalán születési ráta állítólag 16 százalékkal emelkedett kilenc hónappal az FC Barcelona 2009-es sikersorozata után. A foci-babyboom jelenség hírét átvette a nemzetközi sajtó; ugyanez a történet előkerült a németek 2006-os vb-győzelme és a britek és walesiek világbajnoki negyeddöntője után is. De még reklámfilm témájául is szolgált a sportsikerek és a szaporulat közötti összefüggés.
Kár, hogy mindez ebben a formában nem bizonyítható
– tudtuk meg Kapitány Balázstól, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettesétől.
Egyáltalán nem a foci az ok
– Hosszú keresgélés során sem találtam semmi hitelt érdemlő bizonyítékot arra, hogy a focisikerek valóban megnövelnék a születésszámot egy-egy országban – mondta el a demográfus –, bár a sajtó kétségkívül tele van hasonló cikkekkel. Ilyenkor az újságíró jellemzően megkeres egy-két kórházat, ahol lelkendezve meséli el az igazgató, hogy mennyivel több gyermek született 9 hónappal az adott sportesemény után.
Mindezt azonban tudományos, demográfiai témájú publikáció még sosem támasztotta alá, állítja Kapitány, aki hangsúlyozza: még a sportközgazdászok tanulmányai között sincs olyan, ami megerősítené ezt az összefüggést.
– Pedig ők aztán nagyüzemben gyártják az írásokat a sport áldásos hatásairól a sörfogyasztástól kezdve a sportolási kedv megnövekedéséig vagy a különféle politikai vetületekig – mondja a szakember, amit azzal magyaráz, hogy nekik aztán tényleg érdekükben állna minél több érvet felhozni amellett, hogy érdemes a sportba pénzt fektetni.Amivel inkább egybeesnek ezek a számok, azok a különféle szabadságolások, a fociesemények pedig jellemzően nyáron, a nyári vakáció alatt kerülnek megrendezésre, amikor eleve többet van együtt a család, a pároknak több idejük van egymásra, így nyilván nagyobb a fogantatás esélye is. Ugyanez kimutatható a karácsonyi és húsvéti szünetek ideje alatt” – mutatott rá a demográfus.