A portugálok az előző négy Európa-bajnokságból három alkalommal bejutottak az elődöntőbe, és bár eddig nem sziporkáztak, most is ezt tervezték. A lengyelek a másik véglet: még soha nem mentek tovább csoportjukból kontinensviadalon, de úgy gondolták, ha már beindult az üzlet, nem állnának meg a legjobb nyolc között. Ráadásul a továbbjutóra a walesi–belga meccs győztese vár az elődöntőben, így még a döntő sem tűnt elérhetetlen álomnak a mérkőzés előtt.
Lewandowski gólja a 2. percben sokkolta Portugáliát, a luzitánok ennek ellenére nem jöttek nagyon feljebb a középpályánál, tartották magukat a taktikához. Bár próbáltak dominálni, és bátran durrogtattak távolról, a kaput a lengyelek találták el többször, és olyan szemet gyönyörködtető egyérintősből kerültek kapu elé, amilyet a portugáloktól szokott meg az ember.
A portugál védelmet láthatóan könnyen meg lehetett zavarni, a gól is egy rövidzárlatot követően esett. Milikék öt-hat távoli portugál kísérletet is blokkolni tudtak, Ronaldót pedig képtelenek voltak megjátszani a luzitánok. Fél óra elteltével a legveszélyesebb portugál helyzet az volt, amikor Pazdan ledöntötte a tizenhatoson belül a lábáról C. Ronaldót, aki majd’ felrobbant, de nem kapott büntetőt. Pár perccel később az Eb legfiatalabb gólszerzőjévé avanzsált Renato Sanches, nem hiába követelte őt a szakma és fél Portugália a kezdőbe. Meghálálta a döntést.
A második 45 percet a portugálok kezdték jobban, és ha Ronaldo nem az oldalháló feszességét teszteli Nani remek kiugratása után, hanem bead, akár a fordítás is összejöhetett volna hamar. Ronaldónak ezután is lett volna lehetősége, de hiába adott neki megint nagy labdát Nani, az ideges sztár lyukat rúgott az ötösön. Ennek ellenére ő üvöltözött vöröslő fejjel, amikor csatártársa beadása másfél méterrel elkerülte a fejét, vagy éppen Joáo Mário nem találta ki a gondolatát.
Unalmas passzolgatásba fulladt a meccs, amit egy-két szabálytalansággal, cserékkel próbáltak „feldobni” a játékosok, mígnem Milik törte meg a csendet az első lengyel kapura lövéssel a fordulás után. Jöhetett a hosszabbítás, amiért szinte könyörögtek a játékosok, sokan közülük legszívesebben egyből a tizenegyesekkel kezdtek volna.