Az almanachokat és a kezdőket böngészve nem sok futballbarát akadt a Földön, aki sok esélyt adott volna a horvátoknak a brazíliai világbajnokság nyitó mérkőzésén. A vébé aktuális házigazdája az elmúlt évtizedekben még pontot is alig-alig hullajtott első meccsén, a selecao ráadásul kilencmeccses veretlenségi sorozattal – az utolsó három összecsapáson gólt sem kapva – érkezett Sao Paulóba.
Már a himnusznál is egyszerre dobbant a csaknem 60 ezer hazai szurkoló szíve az imádott tizeneggyel, a biztatásban később sem volt hiány. Ennek ellenére a horvátok nem csináltak a nadrágjukba, és bár láthatóan átadták a teret a braziloknak, alig várták, hogy kitörjenek a bunkerból. Erre a 11. percben nyílt először igazán lehetőségük: Rakitic a szélen futtatta Olicot, aki laposan középre tálalt, az egy szem ékként árválkodó Jelavic pedig belepördített a labdába, ami Marcelo stoplisának orráról csorgott a hálóba.
Hideg zuhany a drukkereknek, ébresztő a játékosoknak. Scolari mesternek talán még el sem hagyta a száját az utolsó szitokszó, amikor a labda már Pletikosa kapujában táncolt. Neymar ugyanis kihasználta, hogy a langaléta hálóőr elől sajátjai takarják a kapu jobb oldalát, és gyengébbik lábbal, a kapufa segítségével kiegyenlített. A félidő elején kialvó lámpák is újra kigyulladtak eddigre, lassan minden a helyére került – brazil szemszögből.
A félidőből hátralévő percekben már csak Nisimura spori borotvahabja keltette fel az érdeklődést. A vb egyik újításaként a sorfal és a labda sunyi mozgását megakadályozandó fújta ki a gyepre a japán sportmester a szert.
Ha a második 45 perc első negyedóráját törölnénk a memóriánkból vagy a tévéfelvételekről, aligha veszítene sokat a futballvilág. Míg a szurkolósereg hullámzással töltötte idejét, a brazil csapat a labda taszigálásával volt elfoglalva. A sündisznóállásba meredő szomszédok nyomozták a labdát, de úgy tűnt, nem is akarják igazából megszerezni. Azzal is bőven elégedettek voltak, ha nem az ő térfelükön pattogott.
Aztán Oscar megtalálta a tizenhatoson belül Fredet, aki elszégyellte magát az eltelt 70 percben mutatott produkciója miatt, és éppen csak annyira dobta fel magát Lovren szorításában, hogy a játékvezető befújja a büntetőt. Hiába üvöltötték le a haját Nisimurának a kockások, nem volt mit tenni. Az ítélet-végrehajtó Neymar lemásolta annak a bizonyos galambnak a mozgását, és először oldalazva, majd picit megtorpanva lőtt, a balra tartó labdát pedig Pletikosa betenyerelte a felső sarokba.