Lovren: 200 millióan látták, hogy nem volt büntető

Teljesen kiakadtak a horvátok a Fred javára befújt kamutizenegyesen, Niko Kovac edző cirkuszról beszél.

Ch. Gáll András
2014. 06. 13. 4:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felháborodottan nyilatkoztak a horvátok a Brazília–Horvátország világbajnoki nyitómérkőzés után a Sao Pauló-i Arena Corinthians sajtószobájában. Szemmel láthatóan képtelenek voltak megemészteni, hogy egy – szerintük – igazságtalan tizenegyessel maradtak alul.

Dejan Lovren, a Southampton 25 éves védője, aki Nisimura játékvezető szerint a 70. percben lerántotta Fredet a tizenegyes ponton, alig talált szavakat a méregtől.

„Még azt kérdezik, hogy tizenegyes volt-e? Hát nem látták? Kétszázmillió ember látta (ennyien élnek Brazíliában – a szerk.), hogy nem volt semmi. Nagyon ki vagyok borulva. Nem kapjuk meg a nekünk járó tiszteletet. Többet érdemeltünk. Az egész világnak megmutattuk, hogy jó csapat vagyunk, tudunk futballozni, s hogy továbbjutást érdemlünk ebből a csoportból.”

Némi bírói elhajlással Brazília vette az első akadályt , és legyőzte a szívós horvátokat. Neymar duplázott>>>

Niko Kovac, a világbajnokság legfiatalabb szövetségi kapitánya még játékosánál is felháborodottabb volt. 
„Ha így folytatódik a világbajnokság, átmegy cirkuszba. Ha továbbra is befújják az ilyen tizenegyeseket, akkor nagy a baj. Úgy emlékszem, futballmérkőzést játszottunk, és a labdarúgás szabályai mindenkire nézve egyformák. A FIFA logójában benne van a tisztelet szó. A tisztelet mindkét csapatnak Fura meccs volt a mai, nem vitás. Ha így megy tovább a vébé, cirkusz lesz belőle. Ha bárki is úgy látta a nézőtéren, hogy ez tizenegyes volt, akkor emelje fel a kezét! A világon két és fél milliárd ember látta, hogy nem volt az!” (A YouTube videómegosztón is úgy titulálják az esetet, hogy „Fred funny penalty )

Luiz Felipe Scolari, a brazilok 65 éves szövetségi kapitánya azonban felemelte a kezét

„Tízszer visszanéztem a kérdéses szituációt, és mind a tízszer úgy láttam, hogy tizenegyes volt. A bíró is így látta, és az ő dolga, hogy döntsön az ilyen helyzetekben. Megdicsérem a fiatal csapatomat, mert – annak ellenére, hogy a legtöbben első világbajnokságukon játszanak – remekül reagáltak a korán bekapott öngólra, és nagyszerűen dolgozták fel a hatalmas nyomást, amely a közvélemény részéről rájuk hárul. Le a kalappal a Sao Pauló-i közönség előtt, fantasztikusak voltak a szurkolóink! Neymar két gólja önmagáért beszél, miként a harmadik gólunkat szerző Oscar önfeláldozása is. Senki sem szerzett annyi labdát a meccsen, mint ő!”

Scolari még odaszúrt Kovacnak a „cirkuszos” megjegyzéséért: „Ha ez cirkusz, ami itt folyik, akkor Brazília eddig ötször nyerte meg a cirkuszi világjátékokat!”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.