A közlemény szerint a Mecsek Takarék a vizsgált egyéves időszakban nyújtott valamennyi fogyasztói kézizálogkölcsönnél megsértette a thm-számítására vonatkozó rendelkezéseket. Nem vette figyelembe ugyanis a zálogtárgy kiváltásakor általa felszámított készpénzszolgáltatási jutalékot, így – a fogyasztók megtévesztésére alkalmas, alacsonyabb thm feltüntetése mellett – ténylegesen a mutató jogszabályban rögzített felső korlátját meghaladó mértékkel szerződött a fogyasztókkal.
Az MNB megállapította, hogy a Zálog és Hitel Zrt. a vizsgált harminckét hónapos időszakban a mutató mértékének meghatározásakor nem vette figyelembe az általa felszámított zálogosítási, valamint amortizációs díjat. A jegybank súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a társaság jogsértő gyakorlata az érintett ügyletek jelentős részénél a mutató maximumának számottevő mértékű túllépéséhez vezetett.
A két kézizálogpiaci szereplő egyrészt jogszabály által meg nem engedett árazást alkalmazott, másrészt sérült a fogyasztók azon joga is, hogy az adott termék más, versengő kézizálog-hiteltermékekkel összehasonlítható legyen – hangsúlyozta a központi bank.
Az MNB felhívta a Mecsekvidéke Takarékszövetkezetet és a Zálog és Hitel Zrt.-t a thm-számítására vonatkozó jogszabályi rendelkezések mindenkori betartására – áll a közleményben, amely szerint további kézizálog-hitelezőknél is vizsgálják a mutató jogszabályi megfelelőségét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!