A kazahoknak nem csak lovaik vannak

Páczai Tamás képriportja Kazahsztán fővárosából, Asztanából, ahol piramist építettek a sztyeppére.

Kazahsztánról legutóbb áprilisban olvashattunk, hallhattunk sokat, amikor Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatáson járt az országban. A legtöbb újságcikk kiemelte Nurszultán Nazarbajev kemény diktatúráját, a végeláthatatlan kazah sztyeppét és a felelőtlenül elpazarolt olajmilliárdokat. Azt a véleményt is hozzáfűzték sokan, hogy ugyan minek barátkozunk mi ilyen diktatúrával, vélt vagy valós néprokonság ide vagy oda. Vannak aztán olyan írások, amelyek a ló túloldalára esve csak a kazahokról mint lovasnemzetről írnak, vagy az ország fővárosát az illuminátusok és az új világrend fellegvárának nevezik.Bevallom – bár úgy érzem, hogy igyekszem a lehető legtöbb forrásból tájékozódni –, ezek az információk rám is hatottak. Olvastam az új fővárosról, Asztanáról én mindenfélét, de mégis úgy voltam vele, hogy ez a hely nem is létezik, vagy ha mégis, akkor biztosan sok szomorú ember lehet ott, mert diktatórikus eszközökkel kényszerítenek, pazarolják a Kaszpi-tenger olajmezőiből származó bevételeket üvegpalotákra.Ezért érzem szerencsésnek magam, hogy májusban volt lehetőségem elutazni és eltölteni egy hetet Asztanában. „Á, a kazah rendőrök nagyon jó fejek, nem érdekli ezeket semmi ilyesmi” – mondja ezt Vitalij, miközben drónra szerelt kamerájával épp az egyik belvárosi felhőkarcoló tetejét filmezi. Az épületben van az állami hírügynökség irodája, ahol délután tűz volt, ezért is van itt sok rendőr, én pedig aggódtam, hiszen úgy hallottam, diktatúrákban nem szabad csak úgy büntetlenül „drónozgatni”. Vitalij azonban lefilmezi a kiégett irodát, de berepül simán az elnöki palota kertje felé is, következmények nélkül, videóit pedig megosztja a nagy videomegosztón.Az egymilliós Asztana utcáin az elsőre félelmet keltő épületek idővel egy gazdag gyerek játszóterévé, majd érdekes épületekké szelídültek, és ahogy én is „használatba vettem” a köztereket, úgy jöttem rá, hogy tulajdonképpen nagyon is élhető ez a jövőt idéző város. A nagyon tágas utak szokatlanok, és az is, hogy minden üzlet és étterem plázában van, a nálunk megszokott körúti kisbolt itt ismeretlen fogalom. Valaki elmesélte, hogy két éve 4 napon át -47 fok volt, -54 fokos hőérzettel. Asztana időjárása ugyanis szélsőségesen kontinentális, ilyen hideg telekkel és 40 fokos nyarakkal. Így érthető, hogy miért építettek például egy 150 méter magas, Norman Foster tervezte „termosátort”, ahol mindig 30 fok van. Benne pedig strand, játszótér, éttermek és baromi sok üzlet. Mert a kazahok – legalábbis Asztanában – érezhetően gazdagok. Az árszínvonal és a termékek minősége is Nyugat-Európát idézi, csakúgy, mint a kereslet.Egy hét után nem mondhatok verdiktet. Érdekelne például a füvet a járólapok közül kitépkedő közmunkás véleménye vagy a belváros sétányait véletlenül kannabisz tövekkel díszítő főkertész sorsa. De az előző nem beszélt angolul, utóbbival pedig nem találkoztam. Sok helyivel viszont beszélgettem, akik élvezték a modern város kényelmét, az egész kellemes átlagkeresetet – tanár és rendőr 1000 eurót visz haza havonta. Az ország fejlesztéseiről, az életszínvonalról sokat beszélgettünk, egyetlen téma, a direkt politika nem került szóba soha. Azonban ha átlagot kellene vonnom, akkor Asztana hangulatát a nyugalom és derű szavakkal jellemezhetném. És az biznisszel. A hostelben ugyanis naponta váltotta egymást a mezőgazdaságban utazó holland mérnök, a kávéügynök ukrán, a városnak függőkábeles tömegközlekedést álmodó egyetemisták csapata. Asztana 2017-ben világkiállítást rendez, érthető a pörgés.