Mindenki azt várta Barcelonában, hogy a héten kiderül, Pep Guardiola meghosszabbítja-e nyáron lejáró szerződését, ám Éric Abidal átírta a forgatókönyvet, így a napokban a májátültetésre váró védő állapota került fókuszba.
A Barca-edző sem az ő jövőjéről adott felvilágosítást a Sevilla elleni bajnokit megelőzően, hanem a francia válogatott futballistáról nyilatkozott.
„Tudtuk, hogy Abidal betegsége kiújulhat, de természetesen mindannyiunkat rosszul érintett a hír – mondta a mester. – Ugyanúgy, ahogy korábban, most is teljes mellszélességgel mellett álllunk. Éric szenzációsan viselkedett a betegsége alatt, a hozzáállása sok mindent új megvilágításba helyezett az öltözőben, rengeteget tanultunk tőle. Bármit is mutat kifelé, biztos, hogy belül nagyon nehéz neki. De hatalmas szeretetet kap itt, a drukkerek éreztetik vele, mennyire imádják. Életem legcsodálatosabb élménye volt, amikora Camp Nou közönsége felállva tapsolta a visszatérését. Máig nem tudom, hogy volt ilyen elkötelezett, ilyen ambiciózus, és miként volt képes ennyire gyorsan visszatérni közénk. Tudom, ha Abidalon múlna, már szombaton pályára lépne...”
Guardiola bevallotta, nem örül, hogy a Barcelona a Milannal meccsel a BL-ben, és elismerte azt is: amennyiben csapata hibázik a bajnokságban, végleg lemondhat a címvédésről...
„A Milant akartam elkerülni, mert egy csoportban voltunk, az ellen az ellenfél ellen pedig nehezebb, amelyik már jól ismer. Ráadásul azt mondom, az olasz csapat a mezőny legerősebb együttese. Komplikált párharc lesz, de nagy csata várható. Ahhoz pedig, hogy BL-t nyerjünk, minden riválist két vállra kell fektetni. Ami a szombati, sevillai meccsünket illeti: elérkeztünk az igazság pillanatához, ha mostantól hibázunk, az már végzetes. Be kell bizonyítanunk, hogy a korábban látottaknál is jobb csapat a Barca!”