Pozitív trend: többet kerestünk, mint tavaly ilyenkor

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Folytatódik a pozitív trend, a bruttó átlagkeresetek 3,3, a nettó átlagkeresetek 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

WA
2013. 07. 19. 8:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év ötödik hónapjában a vállalkozásoknál dolgozók havi bruttó átlagkeresete 3,8 százalékkal, míg a nettó bérek 5,3 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szerveknél teljes munkaidőben foglalkoztatottak – közfoglalkoztatottak nélkül számított – átlagos bruttó keresete 3,7 százalékkal került feljebb 2012 májusához viszonyítva, míg a nettó keresetek 5 százalékos emelkedést mutattak.

A kiskereskedelemben is megfordult a trend: a KSH július 3-ai gyorstájékoztatója szerint immár két hónapja emelkedik a kiskereskedelmi forgalom volumene: az áprilisi 3,4 százalékos bővülés után májusban 2,5 százalékkal nőtt az értékesítés volumene az előző év azonos időszakához képest – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében.

– Javul a magyar gazdasági növekedésre adott elemzői konszenzusos előrejelzés, ugyanakkor kérdéses, hogy az idei első negyedévi lendület tartható-e – közölték szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

 

– Magyarország jelentős mértékben javított országkockázati megítélésén: a vonatkozó listán bekerült a legjobb öt állam közé.

 

– Az NGM 2,8 százalékos inflációval, 2,7 százalékos hiánnyal és 295,1 forintos euróárfolyammal számol a jövő évi büdzsé tervezésénél.

 

– Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel aláírta hétfőn a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást.

 

– Júniusban a fogyasztói árak 1,9 százalékkal lettek magasabbak, mint egy évvel korábban; havi szinten az infláció 0,2 százalék volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.