Koncertek ugyan nem lesznek, de érdemes lehet kirándulást tenni Székesfehérvárra, ahol hagyományos pünkösdi díszítéssel készülnek a belvárosban. A helyi virágkötők kompozícióival az Országalmánál, a Fő utca több pontján és az Országzászló téren díszítik fel a koronázó várost, a virágos alkotások a vidámság, a gyerekek, a családok, a játékosság és a színek témaköreit jelenítik meg – ezzel is feledtetni kívánják a helyiekkel és a látogatókkal az elmúlt hetek nehézségeit.
Újra várja a vendégeket a világörökségi Hollókő, a vár szabadtéri részei és a múzeum már nyitva, s ugyan ebben az évben nem lehet megtartani a pünkösdi hétvégén szokásos tradicionális rendezvényeket és várjátékot, de a biztonsági előírások betartása mellett mostantól a Nógrád megyei világörökségi falu különleges élménykínálatára koncentrálnak. Az MTI azt írja, hogy a hollókői ófaluban termelői piac is várja a látogatókat, ahol a környék őstermelői árusítják a szörpöt, mézet, füstölt húsárut, zöldséget, gyümölcsöt, kézműves termékeket – ezek között egyedi kékfestő ruhák is színesítik a kínálatot. A díszes hollókői népviselettel és azok hétköznapi változataival a faluban sétálva is találkozhatnak az érdeklődők a már megnyitott kézműves porták mentén, az ajándékboltokban, a palóc ételeket kínáló éttermekben és a korhű szabadtéri helyszíneken, míg az udvarokon bemutatókat tartanak a fazekasság és a bőrdíszművesség mesterségek területéről.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!