Minőségi csere

A nyugat-európai munkavállalás vonzereje jelentős csökkenést mutatott az elmúlt években.

Miközben olvassuk a sok letaglózó hírt a koronavírusról, hajlamosak vagyunk nem észrevenni, hogy ez az egész furcsa helyzet – a kétségkívül fájdalmas és nehéz következmények mellett – mennyi kedvező fejleményt hozhat. Mivel Nyugat-Európa néhány országával szemben nálunk nem kellett olyan drasztikus intézkedéseket hozni (például teljes kijárási tilalmat elrendelni), ezért a legtöbb területen nem állt meg teljesen az élet, az építkezések sem szakadtak félbe nagyobb számban. Sőt, egyes becslések szerint az év eddigi részében alig néhány százalékos a visszaesés a munkálatokban. Ami az előző évek dübörgő építkezéseit látva igazán nem sok. Aki dolgozni akart, az dolgozott az elmúlt hetekben is.

Ráadásul nőtt is a hadra fogható szakemberek köre. Ha egyelőre csak ideiglenesen is, de többen hazajöttek Németországból, Angliából, Hollandiából – és könnyen lehet, hogy itthon is maradnak. A 2008 után évekig elhúzódó válság miatt külföldön szerencsét próbáló jó magyar szakemberek visszatérnek, jóllehet az elmúlt évek létszámhiánya miatt egyre nagyobb számban megjelenő, ilyen-olyan felkészültségű román, ukrán és szerb munkások szintén hazamennek. Ha úgy nézzük, minőségi csere történik – persze kérdés, hosszabb távon ki hogyan dönt a saját életéről.

Mindenesetre a nyugat-európai munkavállalás vonzereje jelentősen csökkent az elmúlt években. Egy jó szakkivitelező itthon is tisztességesen meg tud élni (sőt!), ráadásul a külföldön töltött hosszú évek alatt sokan a maguk kárán tapasztalhatták meg, hogy ott sem kolbászból van a kerítés. Egy évekig Németországban dolgozó épületgépész fogalmazta meg ezt velősen egy korábbi riportunkban: „Ami elől menekültünk, abba csöppentünk bele.” S ne felejtsük azt se, hogy ahogy a rendszerváltozás idején meglévő Amerika-mánia hamar lelohadt, miután a mindennapokban is megtapasztaltuk, mit jelent a mindent lebutító amerikanizálódás, úgy az elmúlt bő egy évtized migráns- és genderőrülete sokak Nyugat-Európával kapcsolatos illúzióit rombolta porig.

Eközben némi visszarendeződés látszik az árazásban. Ez első rátekintésre csak nekünk, építtetőknek, felújítóknak kedvez, holott bizonyos szempontból minden szereplő érdeke. Nemcsak a nagyobb verseny miatt, hanem azért is, mert a szakmunkások, vállalkozók, kivitelezők által egyaránt a valóságtól teljesen elrugaszkodott feltételek az új helyzetben tarthatatlanok lesznek. Az azért mégsem normális, hogy egy szobafestő vagy egy hidegburkoló olyan óradíjjal dolgozik, amelyről egyetemi tanárok még csak nem is álmodhatnak. Mintha valami kollektív félreértésbe estek volna az építőipar szereplői, amelyből éppen a koronavírus térítheti észhez őket. A családi otthonteremtési kedvezmény vagy a babaváró támogatás milliói ugyanis nem azért lettek kitalálva, hogy azzal egyenes arányban nőhessenek az ő vállalási díjaik és profitjuk, hanem elsősorban azért, mert sok család csak e támogatások segítségével tudott vagy tud belevágni egy régóta halogatott felújításba vagy építkezésbe. Sőt e sorok írója már olyan építőipari véleménnyel is találkozott, hogy jó, jó ez a csok, de valami olyan támogatás kellene, ami közvetlenül a vállalkozóhoz megy. Hja, kérem, akkor ideje észrevenni, hogy fordítva tetszik ülni a lovon! Mert végső soron ezek a milliók éppen a kivitelezőknek, a szakiknak adnak munkát, megrendelést. S ha normális az együttműködés, az win–win játszma, vagyis mindenki jól járhat.