Kezdeményezte a kormánynál az Országos Kereskedelmi Szövetség, hogy a maszkviselési kötelezettség kiterjesztése és az azzal kapcsolatos ellenőrzések szigorítása érdekében növelje meg a boltokban tetten ért szabálysértőknek járó bírságösszegek alsó, jelenleg ötezer forintos határát – közölte a Magyar Nemzettel Vámos György.
A főtitkár jelezte: álláspontjuk szerint teljes mértékben helyes és támogatandó szándék a maszkviselés ellenőrzésének szigorítása a kormány részéről, mivel
a járványügyi helyzet mostanra drámaivá vált, vagyis akár életek múlhatnak a lakosság felelős magatartásán a nyilvános helyeken.

A szigorítás rendre utasít
– Alapvető érdeke a kereskedőknek, hogy folyamatosan biztonságos körülmények között bonyolódjon a hétről hétre erősödő év végi szezon az üzletekben, mérettől függetlenül. Viszont nem lehet minden vevő mellé külön ellenőrt állítani, ezért
az egyik látványos előrelépés az lehet, hogy a büntetési összeg elrettentő erejű emelése még nagyobb figyelemre készteti majd a vásárlót
– fejtette ki a főtitkár, aki szerint eleve visszatartó ereje van, ha a helyszínen megjelennek az egyenruhás rendőrök, akik egyébként első alkalommal csak figyelmeztetik a renitens vevőt.

– Nem a bírságolás a cél, hanem a védekezésben egyre általánosabbá váló védőviselettel kapcsolatos fegyelem erősítése. Ezért nem azt javasoljuk, hogy már a legenyhébb esetekben is pénzt fizettessenek, hanem azt, hogy a bírságolásra eddig is alapot adó helyzetekben – például amikor a többi jelenlévőt veszélyezteti a szabályszegő – markánsan emelkedjen az alapösszeg.

Megerősítik a biztonságot
Vámos György arról is beszélt, hogy támogatják azt a szakszervezeti felvetést, miszerint az ünnepi bevásárlások idején nagyobb erővel biztosítsák a láncok a kötelező ellenőrzési feladatok ellátását.
Mint mondta, általános megoldás viszont nincs, hiszen üzlettípusonként eltérők az adottságok, a forgalom szerinti igények. Van, ahol most is külsős vagyonőrök dolgoznak, de sok helyen belülről oldják meg a kérdést.
– A szezon előtt az aktuális jogszabályi kötelezettségekhez igazítva a cégek áttekintik a kapcsolódó belső szabályzatukat, és arra törekednek, hogy minden feladatra gondoskodjanak a kellő számú munkaerőről.
Az ünnepek előtt egyébként is toboroznak szezonális munkavállalókat az áruházakba, és ebben az évben a maszkviselés ellenőrzésének többletfeladataival együtt számolják ki, hány kisegítő kollégára lesz szükség egy-egy üzletben – jelezte.