Közölték azt is, hogy a részletek kidolgozása a jövőre tartandó következő konferenciára maradt.
Az alapról szóló döntést üdvözölte António Guterres ENSZ-főtitkár is.
A közösségi oldalakon nyilvánosságra hozott videóüzenetében fontos politikai jelzésnek nevezte a megállapodást, és úgy vélte, az jelentős lépés az igazságosabb teherviselés irányában is.
Espen Barth Eide norvég klímaügyi miniszter a megállapodás bejelentését követően újságíróknak viszont azt mondta, erősebb megegyezést remélt. Úgy vélte, bár a megállapodásban nem szakítottak teljesen a tavaly Glasgow-ban elfogadotthoz hasonló klímamegállapodással, de nem is növelték a célkitűzéseket.
Hozzátette: a résztvevők leginkább a támogatások kérdésére összpontosítottak.
Frans Timmermans, az európai zöldmegállapodásért felelős uniós biztos szintén csalódottságát fejezte ki, leszögezve: a megállapodás nem jelent előrelépést sem a bolygó, sem az emberek számára. Úgy vélte, egyes országok még mindig nem elég elkötelezettek az átlaghőmérséklet szabályozásával kapcsolatban, és sajnálatát fejezte ki, amiért nem használtak erősebb megfogalmazásokat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével kapcsolatban.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!