A szeptemberben induló 3 százalékos lakáshitel tanya vásárlására is fordítható. Az erre a célra felvehető hitelösszeg maximálisan 150 millió forint, és itt is érvényes a négyzetméterenkénti másfél millió forintos árkorlát. Nagy előnye, hogy összeköthető a tanyafejlesztési programmal, amelynek támogatási kérelmeit az első szakaszban éppen akkor – szeptember 4-e és 17-e között kell benyújtani –, amikor az Otthon start 3 százalékos kedvezményes hitelért is sokan felkeresik a kereskedelmi bankokat – írta a Világgazdaság.
A Vidéki infrastruktúra-fejlesztések támogatása tanyákon címet viselő tanyaprogram keretösszege 15 milliárd forint. A fejlesztési támogatás nyújtását azzal indokolta az agrártárca, hogy a tanya nem egyszerűen lakóhelyül szolgál, hanem a magyar vidéki kultúra és életforma hagyományait őrző érték.
Kiemelt célterület a tanyák villamosenergia- és ivóvízellátásának biztosítása, a szennyvízkezelés fejlesztése, valamint a megújuló energiaforrások telepítésének és alkalmazásának ösztönzése. Ami pedig kifejezetten csábító a tanyaprogramban, az a támogatási intenzitás megújuló energia felhasználására irányuló fejlesztéseknél 80, míg minden egyéb tevékenység esetében 95 százalék lehet.
A beruházások biztonságos megvalósításához a 25 százalékos előleg is hozzájárul, amely elszámolása után további 25 százalékos előleget is le lehet hívni.
Az Otthon start programmal való összekötésnél egyrészt tehát kedvező, hogy a támogatáson felüli rész csupán 5–20 százalék, erre kell felvenni a 3 százalékos kedvezményes hitelt, és erre a hányadra vonatkozik a 10 százalékos önerő. A két program együttes alkalmazásánál ugyanakkor a tulajdonviszonyokra kell a leginkább figyelni.