Napokon belül rendeződhet a minimálbér és a garantált bérminimum februártól érvényes összege körül kialakult bizonytalanság.

Ekkor állhat üzembe a hidrogénbusz Kecskeméten
A Solaris hidrogénbuszai róják majd az alföldi város útjait.
Napokon belül rendeződhet a minimálbér és a garantált bérminimum februártól érvényes összege körül kialakult bizonytalanság.
A munkáltatói és munkavállalói képviseletek tegnap arról döntöttek, hogy előkészítik a kompromisszumos megállapodás tervezetét, s amennyiben elfogadják annak tartalmát, hétfőn aláírják az egyezséget.
Ha a még hezitáló két, szakszervezeti konföderáció nem írja alá a megállapodást, akkor változatlanul 161 ezer forint marad a minimálbér és 210 600 forint a garantált bérminimum összege, amivel a legalacsonyabb keresetűek és a szociális juttatásokból élők kerülnének még nehezebb helyzetbe.
A tervek szerint
A három, szakszervezeti konföderáció közül a Munkástanácsok már korábban rábólintott a munkaadók egységes, tegnap már hivatalosan közölt javaslatára. Palkovics Imre, a konföderáció elnöke azt hangsúlyozta:
ha nem fogadják el a munkaadói ajánlatot, akkor nem emelkednek a bérek, így reálértéken pont a legkisebb keresetűek járnának a legrosszabbul.
Noha Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke korábban szintén rábólintott a négyszázalékos javaslatra, utóbb már nem tartotta elfogadhatónak az öt százaléknál kisebb emelést. A harmadik konföderáció, a Liga a minimálbért 168 ezer, a bérminimumot 220 ezer forintra kerekítené.
Ha nem jön létre az egyezség, akkor éves szinten több tízezer forintos veszteség éri az érintett, mintegy egymillió munkavállalót. A szakszervezetek és a munkaadók minimálbér-ajánlata között pár száz forint az eltérés.
A Solaris hidrogénbuszai róják majd az alföldi város útjait.
A nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni.
Európának saját informatikai szektorát kell helyzetbe hoznia.
Heti gazdasági összefoglaló.
Szellemváros lett az egykori sármelléki laktanya – fotó
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Féláron adja a Lidl a nyár slágertermékét – több ezret spórolhatsz, ha most veszed meg
Felkészült a válaszlépésre Orbán Viktor: már meg is tette a szükséges intézkedéseket
Patikában is írhatnak fel ezentúl vényköteles gyógyszert
Óriási balhé a Fradinál: az edző a kispadra lökte az üvöltöző játékosát + videó
Marco Rossi meglepő titkot árult el, a válogatottra fontos változás vár
Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik
A bukás rövid története: Gyurcsány Ferenc ezt a pofont már nem heverte ki
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból
Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
A Solaris hidrogénbuszai róják majd az alföldi város útjait.
A nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni.
Európának saját informatikai szektorát kell helyzetbe hoznia.
Heti gazdasági összefoglaló.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.