Érdekes, hogy Csík János kétszer is szaval, nem énekel. Egyszer saját szövegét egy temetői csókról, majd Ratkó József címadó versének részletét. A népzene hol kisebb, hol nagyobb szerepet kap. Közben azon gondolkozom, hogy miért is érzem olyan eklektikusnak az album második felét, amelyben még egy kedvenc receptet is találunk. A szabadon szárnyaló népdalokat mint kiinduló- és kapaszkodópontot a könnyűzene ma még nehezen megítélhető műfaji próbálkozásai amolyan szükséges adalék anyagként konzerválják korunk ízlésére.
(Csík János: Úgy élni, mint a fák. Fonó, 2014.)
