Ha sokféle nyelven dicsérhetjük az Urat, ki merné kétségbe vonni, hogy a humorban, az iróniában, a groteszk ábrázolásban megfogalmazódó kritika is sokféle hangon szólalhat meg? Túlzás, az ellentétek hangsúlyozása, vagy éppen a pozíciók megfordítása, a lehetetlen lehetségesként történő beállítása, a felületes hasonlóságok lényegi azonosságként való beállítása egyformán jó módszer lehet ahhoz, hogy egyféle torzkép megmutatásával a mű értékrendszerének újragondolására biztassa nézőjét.
Ifj. Ficzek Ferenc például a félbevágott karalábé és az emberi arc közötti hasonlóságot mutatja meg, ugyanakkor eszünkbe juttatja, hogy a „karalábéfejű” kifejezést egyáltalán nem dicséretként használjuk. Hérics Nándor, Pistyur Imre és Mátrai István ellentétek egymás mellé helyezésével operál.
Hérics két dimenzióban megjelenő felületbe, egy fakerítés síkjába mélyítve jeleníti meg kifejezetten túlsúlyos hölgyeit, Pistyur és Mátrai úgynevezett ősformákat – monolittömbből kifaragott félig emberi, félig állati lényt, illetve az Altamira-barlang falán megjelenő festményt – állít szembe mobiltelefonnal, s elektronikus eszköz egységeivel.
Flórián Gábor viszont a fölcserélés révén figyelmeztet annak a közhelyes gondolkodásnak a veszélyeire, amely egy-egy szállóigében megjelenhet.
A „Kerítésből van a kolbász” – ahogyan művének címe mondja – éppen olyan abszurd állítás, mint az, amit szinte automatikusan fogalmazunk meg, ha a mi világunknál összehasonlíthatatlanul gazdagabb országokra, emberekre gondolunk: kolbászból van a kerítés.
(A reprodukciókat Berkesi Ágota M. készítette.)
