– A szárnyaló fantázia során milyen korlátokba ütközött A kíváncsiság kora elkészítésekor?
– Az RCA-n általában egyedül dolgoznak a diákok, tartalmi és formai megkötöttségek nélkül. Lehetett volna csapatban is dolgozni, de engem a másik irány azért foglalkoztatott, mert szerettem volna minden részterületen kipróbálni magam. Úgy éreztem, hogy ez is a tanulásom része. Leginkább a sztori kitalálását és a látvány megteremtését élveztem. Mivel időigényes volt a filmem elkészítése, nyolc perc körüli hosszban gondolkodtam, mert ez is egy évig tartott, és ha mondjuk húszperces animációt akartam volna készíteni, akkor még másfél évet ezzel töltöttem volna. Az elmondottak miatt a védésen néhány tanárom nagyon meg is lepődött, mert afféle zsákbamacska film volt A kíváncsiság kora. Akikkel konzultáltam, nem erre számítottak, mert ez a szürreális utazás csak az utolsó pillanatban állt össze, és a részekből nehéz volt előre látni a végeredményt. A kíváncsiság kora egy szürreális felnőtté válási történet, amely egy rémálomszerű környezetben a három főszereplő saját vadságával és belső ösztöneivel való küzdelmét mutatja be.
– A szürreális világ megalkotásakor mennyire igyekezett függetleníteni magát a már kitalált, ismert elemektől? Több animációs filmes mesélte, hogy amikor kitalált valami szenzációsat és eredetit, utólag rá kellett jönnie, azt már valaki más kitalálta korábban.
– Ilyen velem is történt már (nevet). Én először nagyon erősen befelé koncentráltam, magamból indultam ki. Volt egy határozott vízióm, amely jelenetek formájában jelent meg a fejemben, és csak utána néztem körül, hogy ezek a képek mennyire vannak jelen más animációkban.
– Hogyan került a diplomafilmje Annecyba?
– Az iskola automatikusan nevezte a neves animációs filmfesztiválra, valamint még harminc másik seregszemlére. Mivel egy fesztivál szubjektív válogatásokon alapul, ezért abban sem lehettem biztos, hogy beválogatnak, arra pedig végképp nem számítottam, hogy díjazhatnak is. A fesztiválokon, így Annecyban is igyekeznek sokszínű programot, különböző technikájú, műfajú filmeket összeválogatni, és még arra is figyelnek, hogy egy iskolából ne érkezzen sok pályamű. Érdekes módon a programban az enyémhez hasonló, szürreális és bátor film éppen Bucsi Réka Symphony no. 42-je volt.
