A méltóságos úr – Kiss Ferenc története

Sorozatunk folytatódik: a második részben a színészkirály sorsán keresztül mesélünk a negyvenes évekről.

Tímár József, a Nemzeti Színház vezető színésze 1940 novemberében levelet kapott. A Színművészeti és Filmművészeti Kamara küldte neki, és ez állt benne: „Mélyen Tisztelt Művész Úr! Több ízben előfordult, hogy a zsidótörvény következtében a Kamarából kimaradt színészek művészdélutánokat és estéket rendeztek, amelyekre kizárólag elsőrendű keresztény művészeket kértek fel közreműködésre. Sajnos anélkül, hogy erre gondolnánk, ezeknek a szerepléseknek kifelé demonstratív jellege van. Felkérem Nagyságodat, hogy mielőtt a jövőben hasonló kéréseknek eleget tenne, fenti körülményt, saját érdekében, mérlegelni szíveskedjék.”

A levelet Kiss Ferenc küldte, a színészkamara elnöke. Hosszú út vezetett idáig.

Kiss Ferenc Székesfehérváron született, tízgyerekes családba. 1912-ben, 19 évesen iratkozott be a színiakadémiára. Mielőtt komoly szerepeket kaphatott volna, jött a világháború, behívták katonának. A világégés után megint felfigyeltek rá, vígszínházi sikerei után a Nemzetihez került. És itt is maradt 1945-ig, egy hároméves – a Magyar Színházban eltöltött – kitérőt leszámítva. Évről évre lett egyre nagyobb, egyre népszerűbb és fontosabb színész. Eljátszotta a Nemzeti összes vezető szerepét: volt Cyrano, Liliom, Danton, III. Richárd, Biberach, Macbeth, Othello, Bánk, Ádám és Lucifer. Alakított ősmagyart a Pogányok című filmben, bohém földbirtokost a Zivatar Kemenespusztán című moziban, ő volt Tímár Mihály az Aranyemberben. 1941-ben még egy olasz filmben is szerepelt Szeleczky Zitával. Az elitista Nyugat ugyanúgy rajongó kritikákat írt róla, ahogy a bulváros Színházi Élet.

„Kiss Ferenc a magyar színpadon bronzba öntött mesteri szobra a magyar-kún ázsiai, hódító lovas fajnak, mely nyeregből parittyájával könnyedén nyilazza le a nádas süppedékeiben bujkáló ellenségeit, ferde vágású, csillogó szemével dacosan, büszkén tekint végig a sásokon, az Ural-táji hegyek zordon ormai felé, könnyű, mint a török penge, mégis férfiasan erős, mint egy kaukázusi tölgy, mely századok viharait éli túl” – írta a színészkirályról egy méltatója.

1933-tól már oktatott is a színiakadémián. Ő felvételiztette, tanította Gobbi Hildát, Major Tamást, Szeleczky Zitát, Várkonyi Zoltánt, Csákányi Lászlót, Raksányi Gellértet, Pongrácz Imrét, Inke Lászlót. 1944-ben még azt is kijárta, hogy a fiatal Bessenyei Ferenc a Nemzetibe kerüljön a front helyett. 1943-ban a 18 éves Krampner Ferencnek is ő tanácsolta, hogy változtasson nevet, mert a Krampner nem színésznév. Legyen a neve Kállai, mint a miniszterelnöknek.

1920-ban nősült először, egy belvárosi zsidó nagykereskedő lányát vette feleségül: Duschnitzky Piroskát. Tőle 1930-ban elvált, erdélyi gyökerű kisnemes lány lett az új asszonya. Szép villát építtetett a budai Bíró utcában.

1931-ben az első magyar hangos filmhíradó előtt Kiss Ferenc mondta a beköszöntőt. 1935-ben – Molnár Ferenc társaságában – megkapta a Corvin-koszorút, a Horthy-korszak Kossuth-díját, a legmagasabb tudományos-művészeti elismerést. Két év múlva a Színművészeti Akadémia igazgatója lett, és a Nemzeti Színház örökös tagjává választották. 1939-ben a Színművészeti és Filmművészeti Kamara elnökévé nevezték ki. 1940-től már ő volt a filmügyek miniszteri biztosa is, a Takács Film Rt.-ben pedig résztulajdonos. 1937-ben teljesen természetes volt, hogy a Kiss házaspár is meghívót kap Horthy Miklós várbeli „garden party”-jára.

Eleinte azt rebesgették: Gömbös Gyula miniszterelnök tolja előre. De a színészkirály az Imrédy- és a Teleki-kormány alatt is halmozta az állásokat és az elismeréseket. A kormányzati kinevezésekhez pénz és méltóságosi cím is járt. Meg néha kellemetlen feladatok is. A kamarát, amelynek az elnöke lett, azért hozták létre, hogy végrehajtsa a szakma zsidótlanítását. Színészeket, rendezőket, kollégákat kellett eltávolítani a pályáról az 1938. évi XV. törvénycikk értelmében.

Színházi embernek soha akkora hatalma nem volt Magyarországon, mint a negyvenes évek elején Kiss Ferencnek. Mégis hiányzott neki valami. A legnagyobb álma a Nemzeti Színház irányítása volt.

Kiss Ferencnek a Nemzetiben közös öltözője volt a másik királlyal, Jávor Pállal. Sokszor találkozott már az útjuk. A húszas évektől ismerték egymást, amikor még a Magyar Színházban játszottak együtt. 1937-ben már ellenfelek voltak, de még csak a filmvásznon – Jávor pandúrt, Kiss Ferenc betyárt alakított a Pusztai szélben. 1941-ben szerelmi riválisok voltak, Kiss a megcsalt férjet, Jávor a szeretőt játszotta a Lángok című filmben.

1944 áprilisában Jávor Pálnál elszakadt a cérna. A színészkamarában verte az asztalt, tiltakozott a letartóztatások, az elhurcolások miatt. Majd berontott a közös öltözőbe, és úgy vágta ki onnan Kiss Ferenc mellszobrát, hogy darabokra tört. „Takarodj innen, sötét fekély Thália testén, takarodj!” – kiáltozta. Aztán az akadémisták, Kiss Ferenc tanítványai előtt szidta fennhangon az elnököt. A növendékek jelentették az esetet, Jávort fél évre eltiltották. Az akkor 19 éves akadémista, Inke László párbajra is kihívta Jávor Pált. Társa, a szintén 19 éves Raksányi Gellért viszont nem volt hajlandó aláírni a Jávor elleni jegyzőkönyvet.

1944 májusában Kiss az Egyedül Vagyunk című lap antibolsevista matinéján játszott Páger Antallal, egy külön a számukra írt egyfelvonásosban. A bolsevizmust legyőző nemzeti gondolatról szólt az agitációs darab, a színészkirály egy magyar származású szovjet parancsnokot, Páger egy fogságba esett magyar őrvezetőt alakított.

Hogy mit csinált vagy nem csinált még Kiss Ferenc ezekben az időkben, azt nehéz pontosan rekonstruálni.

Gobbi Hilda így emlékezett rá: „A Nemzeti Színház nagyszerű művészével indultunk el próba után a Rákóczi úton, szeretett, bár tudta, hogy nem vagyok híve az akkori rendnek, sőt. Megszólalt: »Nézz ide, Gobbi, ebben a házban még mindig vannak zsidók.« És sajnos másnap már nem voltak ott zsidók. K. F.-et még ezek után sem tudtam gyűlölni, zseniális művésznek tartottam, és sajnáltam korlátoltsága, végzetes hiúsága miatt. Eszköz volt, és silánnyá vált.” A nyolcvanas években egy interjúban azt nyilatkozta: „Kiss Ferenc aligha értette, hogy mibe sodródik. Énvelem mindig baráti volt.”

Major Tamás a könyvében műveletlen, deklamáló, buta színésznek nevezte, aki állandóan Németh Antalt, a Nemzeti igazgatóját fúrta Imrédynél, Szálasinál.

Turay Ida viszont úgy vallott memoárjában: Kiss Ferenc pontosan tudta, hogy zsidó férje, Békeffi István a Rudas Szálló padlásszobájában bujkál a nyilasok elől. Nem szólt erről senkinek. Bános Tibor szerint Kiss azzal is tisztában volt, hogy Fényes Szabolcs kijátssza a zsidótörvényeket, továbbra is Békeffi és Kellér Dezső írja neki a librettókat egy stróman neve alatt. Személyesen figyelmeztette a zeneszerzőt, legyen óvatos, feljelentések jönnek ellene, tüntesse el a bizonyítékokat.

1944. október 15-én a nyilasok átvették a hatalmat. Négy nap múlva teljesült Kiss Ferenc legnagyobb álma. Ő lett a Nemzeti igazgatója. November elején újabb posztot kapott, a színészügyek kormánybiztosa lett. Ez már a sokadik megbízatás. És az utolsó is egyben.

Novemberben Szálasi gyűlést rendezett a Várban, odarendelt minden fontos személyiséget, művészt, akit el tudott érni, hogy a hungarizmusról beszéljen nekik. Kiss Ferenc is ott volt, Páger Antal társaságában. Egy hungarista esten Alföldi Géza Csak a gyökér kitartson című versét szavalta, ez még a filmhíradóban is benne volt. 1944. november 16-án az Új Magyarság lapnak beszélt ars poeticájáról: „A magyar színművészetet, a színházak művészi munkáját csakis az építő nemzetiszocializmus hathatja át.”

Másfél hónap jutott neki az intézmény élén. Közeledett a front, a nemzet színháza már leginkább csak szórakoztató darabokat játszott. Hiányoztak az új előadások, hiányoztak a szereplők. Major és Gobbi illegalitásban volt, Szeleczky vidékre menekült, Jávort elfogták a nyilasok, aki tudott, beteget jelentett. Aztán bezárult Budapest körül az orosz ostromgyűrű.

Kiss Ferenc a kormánnyal és a koronával együtt Nyugat-Magyarországra, majd Németországba menekült. Vitte magával a kislányát és a gyermek anyját. Nem a feleségét, hanem egy Fülöp Kató nevű fiatal színművészt.

1945. május elsején Kiss Ferenc még mindig Németországban bujkált. Ezalatt a Nemzeti színészei – Gobbi és Major vezetésével – az Andrássy úton vonultak fel, táblákkal, jelszavakkal. Pataky Jenő kikiáltóként toborozta a közönséget:

Itt látható a Gobbi Hilda,
Aki két évig be volt tiltva.
Itt látható a legnagyobb blamázs,
Itt játszik ma Major Tamás.
Gyertek, gyertek mulatni, isteni,
hogy ezt nem tilthatja be Kiss Feri.

Kiss Ferencet Németországban fogták el az amerikaiak. Az angol megszállási övezetbe menekült, kiadták. Egy magyar származású hadnagy, George Gerbner hozta haza. „Én fogtam el Imrédyt, Kerekest, Hain Pétert. És Kiss Ferencet is. Olyan zsúfoltak voltak a börtöneink, hogy hosszú ideig nem tudtuk lezárni. Szabadlábon volt, és naponta jelentkeznie kellett nálam, amíg végre helyet tudtunk szorítani neki. Egyre azt hangoztatta, hogy ő egy nagy színész, semmi más, soha nem politizált, nem érti, miért tartóztatták le – mesélt a tiszt a Fényszórónak. – Fedák Sárit, úgy hallottam, aznap fogták el, amikor mi útnak indultunk. Szeleczky Zitának és Páger Antalnak is a nyomában vagyunk. Elcsípjük őket.”

Kiss Ferenc a Markó utcai fogház harmadik emeleti cellájában várta, hogyan alakul a sorsa. Újságírók sűrűn látogatták a börtönben. „A Nemzeti Színház igazgatója akartam lenni, ez volt minden vágyam. Ezért küzdöttem, és ha néha tévedtem is, vagy olyasmit tettem, ami nem volt fair, ennek az érdekében követtem el. A hiúságom hajtott. Meg akartam mutatni, hogy a méltóságos címet, amit évekkel előbb megkaptam, megérdemeltem. Szolgálni akartam érte” – nyilatkozta az egyiknek.

A vád politikai ügyésze Kiss Ferenc egykori nemzeti színházas színész-rendező-tanár kollégája, Nagy Adorján volt. „Nagyon szégyellem magam, hogy a vádlottak padján kell látnom a Nemzeti Színház egy volt tagját. Színjátszásunk szempontjából pedig végtelenül sajnálom, hogy ez a színész olyan tehetséges, mint amilyen Kiss Ferenc volt. Hangsúlyozom, hogy volt, mert – és ezt teljes tárgyilagossággal állapítom meg – amióta az országvesztő politika szolgálatába lépett, egyre üresebben és lelkiismeretlenebbül állt a közönség elé.” Úgy hírlett, Rákosiék a Nemzeti vezetését ígérték Nagy Adorjánnak a szerepért. Az újságok még a vádiratnál is többet tudtak. Hogy Kiss Ferenc volt a színészet Szálasija. És Hitlere. Antiszemita darabot íratott Kádár Lajossal. Elhurcoltatta Jávor Pált, Karádyt, Békeffy Lászlót és Horváth Árpádot. „Nem voltál való te se méltóságos úrnak, se akadémiai igazgatónak. Te csak színésznek való voltál. Neked nem volt elég az a siker, amit a színházak közönsége a két kezével tapsolt össze neked. Te a nemzetvezető keze után kapkodtál” – szörnyülködött a Fényszóró. Ludas Matyi ekkoriban nem jelent meg Kiss-karikatúra nélkül.

1945. november 26-án a Zeneakadémia nagytermében került sor a perre, a Bárdossy- és az Imrédy-ítélet után. A lesoványodott és erősen megőszült színészkirály ügyét a Molnár-tanács tárgyalta. Eljött sok kolléga, tanúként vagy csak hallgatóságként.

A vádirat szerint Kiss Ferenc egész színészi képességét, magánéletét és közhivatali állását a szélsőjobboldali eszmék szolgálatába állította, a magyar színészetet fenntartás nélkül kiszolgáltatta a fasiszta világnézetnek, a színházat propagandaeszközzé süllyesztette. Egy díszelőadáson felemelt karral üdvözölte a hallgatóságot, és nyilas eszmét dicsőítő költeményeket szavalt. Propagandatevékenységét még az ország „felszabadítása” után sem hagyta abba. 1945 januárjában a Donausender rádióban felolvasta a „Nyilas miatyánk” címen ismert, Szálasit dicsőítő költeményt. Színészi élgárdánk egy részének elnémításában vezető szerepet játszott, ahogy Horváth Árpád halálában, Karády, Békeffi, Jávor elhurcolásában is. És így tovább.

Felolvasták neki az újpesti színházavatáskor mondott uszító beszédét. Kiss nem tagadta, hogy elmondta. Ahogy a Solymosi Eszter vére című verset is. Színésztársai üldöztetése kapcsán viszont azt vallotta, hogy nem ő, hanem a kamara főtitkára jelentette fel őket. Jávor, Karády és Horváth Árpád ellen pedig nem tett semmiféle kijelentést. Azzal is védekezett, hogy bár kormánybiztossá nevezték ki a nyilasok, ő semmilyen intézkedést nem eszközölt.

Tapolczay Gyula, a Nemzeti Színház tagja elmondta, hogy Kiss Ferencet még abból az időből ismeri, amikor zsidóbarát és liberális volt. Mint fogalmazott: nagy színésznek tartja, de utolsó embernek. Abonyi Géza, a színészek szabad szervezetének elnöke úgy vallott, Kiss Ferencet már akadémiai növendék korában is féktelen hiúság fűtötte. Örült a német megszállásnak, októbertől csak „Kitartás!”-sal köszönt.

Terhelő vallomást tett Karády Katalin is. A beszámolók szerint Kiss Ferenc felé fordulva szenvedélyesen kiáltott rá: „Maga volt a színészek Hitlere!” A jelenetről még egy Ludas Matyi-karikatúra is készült.

Bár sok vádpontot nem sikerült bizonyítani, például azt, hogy életek kerültek miatta veszélybe, az ügyész halált kért rá. Nyolc év börtön lett a vége. A Nemzeti új igazgatója viszont nem Nagy Adorján lett, hanem Major Tamás.

Kiss Ferenc Fedák Sárival, Hindy Iván vezérőrnaggyal, Dövényi Nagy Lajossal, Hóman Bálinttal, gróf Festetich Ernővel raboskodott a Maglódi utcai gyűjtőfogházban. A lapok szerint nem szenvedtek eléggé a bűnösök, szanatóriumi kényelemről, cellai dáridózásról, börtönbeli kaszinóéletről írtak, arról, hogy úgy élnek, mintha a soproni Lövérekben lennének. „A vasárnapi református istentiszteleten, ahol helyhiány miatt együtt vannak a férfi- és női foglyok, botrányos jelenetek játszódnak le, ez a foglyok szerelmi eldorádója – számolt be Gyöngyélet a Gyűjtőben című riportjában Palásti László újságíró. – Itt pompázik pazar városi bundájában Kiss Ferenc, a kórház örökös díszbetege is.”

Ízületi bántalmai voltak, és sokat sírt, írták a lapok. „Az volt a baj, hogy a Zeneakadémiában tárgyalták az ügyemet. Akkor még nagyon rossz volt a légkör. Engem nyolc évre ítéltek, Vértes Lajost pedig, aki az elnököm volt, igazolták. Biztosan az volt az érdeme, hogy Jób Dániel kutyáját rejtegette. Én meg Jób Dánielt segítettem, nem a kutyáját. Engedélyt adtam neki, hogy magánnövendékeket tanítson” – panaszkodott a Képes Figyelőnek.

A férfi- és női rabok külön voltak, de Fedákkal néha sikerült találkoznia a rabkórházban, hogy néhány szót váltsanak. Amikor Fedák szabadult, Kiss sírva kiáltott utána a rács mögül: „Fel a fejjel, Zsazsa! A viszontlátásra!” „A viszontlátásra, Feri!  – zokogott Fedák – Fel a fejjel!” Soha többé nem találkoztak.

Képgaléria a Ludas Matyiban megjelent Kiss Ferenc-gúnyrajzokból:

Fedák Nyáregyházára került, Kiss Ferenc a váci fegyházba. Gyermekjátékokat csiszolt a műhelyben. „Nagyon megszerettem a játékkészítést – nyilatkozta a Képes Figyelő börtönriportjában. – Szívvel csinálom, mint a színészetet.”

Kiss Ferenc 1953 szeptemberében szabadult, 60 évesen. Arra nem is gondolhatott, hogy visszatér a színpadra. Dolgozott a székesfehérvári vágóhídon, éjjeliőrként a Csabai Állami Gazdaságban, volt földmérő és segédmunkás. Harmadszor is megnősült, 1955-ben, 62 évesen újabb gyermeke született.

1955-ben részt vett Fedák Sári budapesti temetésén. Latabár Kálmán ment érte Székesfehérvárra kocsival. Ott volt Mezey Mária, Turay Ida és Gobbi Hilda is. A gyászszertartásról jelentés ment a belügynek, Kiss Ferenc neve többször felbukkan benne. „Fedák Sári aktív jobboldali börtönviselt múltja teljesen közismert. Az utóbbi időben ugyanolyan mártírhírnevet költöttek róla színészkörökben, mint most egy ideje, kiszabadulása óta Kiss Ferenc körül. Mind Fedáknál, mind újabban Kiss Ferencnél gyakori egyes vezető színészek találkozása.”

1956-ban aztán jött a forradalom. Kiss Ferenc nem hőzöngött, nem vett részt az eseményekben, nem ment ki Nyugatra. Nem adta elő a rendszer mártírját, a börtönbe vetett szabadsághőst. Csendben volt. És úgy tűnt, lassan megbocsátanak neki. Közel egy időben Páger hazahívásával Kiss Ferencet is visszaengedték a színpadra. Csak míg Páger sztárként lép újra közönség elé a Vígszínházban, Kiss Ferenc egyelőre csak vidéken vitézkedhetett.

A győri Kisfaludy Színháznál kezdte újra, megfordult Szegeden, Kaposváron és Veszprémben is. Amikor 1957-ben Békéscsabán vendégszerepelt, a kollégák vegyes érzelmekkel várták a színháznál. A társulat tagja volt a kezdő Szuhay Balázs, aki így emlékezett vissza az első találkozásra: „Amikor belépett a terembe, ahol a Bánk bán felújításának olvasópróbáját tartottuk, körbejárt közöttünk, mindenkinek bemutatkozott. Még nekünk, legfiatalabbaknak is. Régi ismerőseit átölelte, aztán csendben megszólalt: »Kérem, fogadjanak úgy, mint új kollégát. Öreg ember vagyok. Bűnös vagyok, megbüntettek. Kérem, segítsenek nekem, hogy nevemnek, amit bepiszkoltam, böcsületet szerezzek.«”

1957-ben így nyilatkozott a Film, Színház, Muzsikának: „13 évig nem játszottam, látni sem akartam a színházat. Azt hiszem, mégsem volt káromra ez az idő. Sok mindent megértettem, megtanultam, más ember lettem. Nem tudom pontosan megfogalmazni. Nagyobb a felelősségtudatom, jobban ismerem az életet.”

Idős korában is csodálatosan, meggyőzően formálta meg szerepeit, Lear királytól Ezra Mannonig az Amerikai Elektrában. Willy Loman-alakítása Szegeden különösen nagyszerű volt. Czímer József, a Vígszínház dramaturgja előadás után együtt jött vele vonattal Budapestre. Sok minden szóba került az út alatt. „Beszélt a börtönéveiről, arról, hogy ott volt alkalma szembenézni saját méltatlan ostobaságával, mindezeken végre szerencsére már túl van. Mikor a politikai ügyeken mi is túl voltunk, megemlítettem, hogy 1945 júniusában, mikor én a Szabadság munkatársa voltam, a Nemzeti Színház közvetlen szomszédságában, mindjárt a Rökk Szilárd utca elején volt egy borbély. Ismeri? – kérdeztem Kiss Ferenctől. Igen – felelte –, a háziborbélyom volt. Nos, elevenítettem fel, akkor az ön háziborbélya mondta nekem, hogy ön, miután méltóságos úr lett, bement hozzá borotválkozni, a borbély megkérte: Volna szíves, művész úr, egy kicsit hátrább csúszni a széken? Mire ön kirántotta a kendőt az álla alól: Én magának nem művész úr, hanem méltóságos úr vagyok! Kiss Ferenc egy pillanatig hallgatott, aztán minden mosoly nélkül azt mondta: Igen, ez voltam.”

1959 nyarán felkereste a kórházban régi ellenfelét, a halálos beteg Jávor Pált. Kibékültek, kezet fogtak. Kiss érdeklődött Jávor tervei iránt, aki a Peer Gyntöt említette. Jávor kérte, látogassa majd meg pasaréti házában is, ha meggyógyul. Többé nem találkoztak, Jávor Pál 1959. augusztus 14-én meghalt.

A hatvanas-hetvenes években már filmekben is lehetett újra látni, igaz csak mellékszereplőként. Bankigazgató volt a Pacsirtában, táblabíró A kőszívű ember fiaiban, fuvaros az egyik Csutak-filmben. Alakított rendőrparancsnokot, villanyszerelőt, sintért, orvost, gazdát is. 1960-ban a Légy jó mindhalálig című filmben játszotta Pósalaky bácsit. A Móricz-regényt 1936-ban is megfilmesítették, Kiss abban is szerepelt mint a kollégium igazgatója.

Egykori tanítványai ekkor már befutott, komoly befolyással bíró színészek, rendezők, igazgatók voltak. Nyilván volt egy-két jó szavuk az érdekében.

Volt egy Appel Henrik nevű akadémistája is 1936-ban. Kiss Ferenc azt tanácsolta, változtassa meg a nevét, ha karriert akar csinálni. A 19 éves fiú kőművessegédként dolgozott, munka mellett járt az óráira, és annyira szegény volt, hogy télikabátra sem tellett neki. Egyszer összetalálkozott a tanárával az akadémia előtt. Tél volt, Kiss Ferenc megsajnálta a didergő növendéket, és odaadta a kabátját, mert ő úgyis taxival megy haza. Appel Henrik csak fél évet töltött az akadémián, soha nem lett belőle színész. Aczél György néven csinált másfajta karriert. A Kádár-korszakban a kulturális élet teljhatalmú ura volt.

Kiss Ferenc 1963-ban érdemes művész kitüntetést kapott. Abban az évben bontották le a régi Nemzetit a Blaha Lujza téren, dicső és sötét múltja színhelyét, a metróépítés miatt.

1971-ben elkezdte írni emlékiratait, Mindenért fizetni kell címmel. Filmvásznon 1973-ban bukkant fel utoljára. A Régi idők focijában alakította Róbert bácsit, a húszas évek zsidó származású ingyenkonyhás szélhámosát. Epizódszerep volt, néhány másodpercig látható, meg sem szólalt a filmben. 80 éves volt már ekkor.

1978. augusztus 13-án, vasárnap halt meg. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, református szertartás szerint. Akkor már ott volt Jávor Pál, Bajor Gizi, Fedák Sári. Oda került később Karády Katalin, Bessenyei Ferenc, Gobbi Hilda, Kállai Ferenc és Aczél György is.

A Mindenért fizetni kell című életrajz máig kiadatlan.

1. rész: A matrózblúzos naiva – Turay Ida története

Következik: A bujdosó lány – Mezey Mária története